Az öttusa ifjú fejedelemasszonya - Interjú Gyenesei Leilával

  • Bejegyezte: Barbara Hámori
  • dátum: csütörtök, január 30, 2014 -
  • 0 megjegyzés
Gyenesei Leila több sportot végig próbált, mindegyikben remekelt, de az öttusában teljesedett ki. Mi motivál egy sportolót, hogy akár naponta többször is elmenjen edzeni? Van-e élet az élsport után? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettem a hazai és nemzetközi öttusa neves élsportolójával.


Gyenesei Leila

Hogyan kezdődött a sportolói pályafutásod?

Eleinte úsztam, majd triatlonoztam és ezt követte a sífutás.

Hogy kötöttél ki végül az öttusánál?

2004-ben a korosztályomon belül a legjobb voltam triatlonban, azonban ekkor történt egy biciklis balesetem, ami után eldöntöttem, hogy többet nem akarok biciklizni. Aztán egyik pillanatról a másikra jött a gondolat, hogy megtanuljam az akkor még számomra teljesen új öttusát.

Mi az erősséged az öttusán belül, illetve melyik versenyágat érzed a legközelebb állónak magadhoz?

Egyértelműen a lovaglást, de nagyon szeretek vívni is.



Mi az az inspiráció, ami a leghidegebb téli hónapokon is megadja az elszántságot és a lendületet, hogy kora reggel felkelj és elmenj keményen edzeni?

A versenyek! Hiszen tudom, hogy van egy út, amit be kell járnom, hogy elérjem a célomat. Tisztában vagyok vele, hogy élsportolóként mennyit kell edzenem, hogy sikeresen szerepeljek a versenyeken, ez az én legfőbb motivációm, akár december van, akár vízszintesen esik a hó.

Legközelebb milyen versenyen fogsz indulni?

A porckorongsérvem miatt még nem tudom, hogy mikor tudok újra versenyezni. Négy hónapja sajnos csak az úszást tudom űzni az öttusából.

Hogy éled meg ezt a helyzetet?

Abszolút szerencsésnek érzem magam, hiszen közel 28 évesen ez az első komoly sérülésem. Nem voltak műtéteim vagy ehhez hasonlók, ami miatt ki kellett volna hogy hagyjak egy szezont. Jól viselem, mivel az életemet kitölti más is, emiatt sem érzem a versenyek hiányát.

A versenysport sok lemondással jár, ami a magánéletet és a tanulmányokat is érinti. Te ezt hogyan élted meg?

Nekem mindig fontos volt az iskola, hiszen harminc éves kor körül az élsportnak vége szakad. Emiatt is végeztem el egy kommunikációs képzést, jelenleg pedig a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karán vagyok harmadéves. Ha egy sportoló megszokja, hogy a legjobbak között van abban amit csinál, aztán abba hagyja a versenyzést, akkor nagyon mélyre tud zuhanni, ha nincs egy B verziója a sportpályafutása utáni időkre.



A Men’s Health magazinban is láthattunk rólad egy igen dekoratív fotósorozatot. Milyen érzés volt, hogy ezúttal a nőiességed került előtérbe?

Már korábban is kaptam rá lehetőséget és nagyon szeretem az ilyen jellegű felkéréseket, hiszen a hétköznapokon sem mindig járok szabadidő ruhában. Szeretem és követem is a divatot, így az ilyen típusú fotózások mindig is tetszettek, és örömmel éltem meg ezeket.

A szép fotóid mellett a sporteredményeid is önmagukért beszélnek. Van-e olyan, a versenysporttal kapcsolatos élményed, amire az idő múlásával is örömmel gondolsz vissza?

Az egyik legszebb élményem a 2013-as tajvani öttusa világbajnoksághoz kapcsolódik, ahol ezüstérmesek lettünk. Nem számítottam erre az eredményre, hiszen már két hónapja sérült voltam és azt gondoltam csodára lenne szükségem ahhoz, hogy jó süljön el az indulásom. Hát magamat is megleptem! A másik ilyen emlékem a 2008-as budapesti világbajnoksághoz kötődik, ahol először lettünk világbajnokok és egyéniben megszereztem az olimpiai kvalifikációt. Hazai pályán, ez nekem nagyon sokat jelentett!

Élsportolóként milyen tanácsot adnál a Move, it Blondie olvasóinak, hogyan lépjenek ki a komfortzónájukból?

Meg is fogalmaztad a választ, hiszen az első lépés kilépni a komfortzónából. A másik része a dolognak, hogy valaki találjon egy társat a sportolásához, aki ott van és átlendíti a nehéz pillanatokon is. Az is fontos, hogy mindenki a lehetőségeihez és adottságaihoz mérten válasszon sportot.  Ha valaki átlendül az első kritikus 2-3 hónapon és megszereti a mozgást, akkor az később már hiányozni fog a mindennapjaiból. Nekem nem teljes az életem, ha nincs meg a napi minimum 1-2 óra mozgás és szenvedek, ha valami miatt nem jutok el edzeni. Szeretem a sport stressz levezető és boldogsághormont termelő hatását; még soha sem voltam boldogtalan egy edzés után!

0 megjegyzés :

PARTNEREK: