A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ezt figyeld. Összes bejegyzés megjelenítése

A sport, amelytől fegyelmezett lesz a csemetéd

Amikor meghallod a thai box szót, először Bruce Lee-re vagy Jean Claude Van Damme-ra koncentrálsz? Netán a thai harcosokra, akik izzadtan péppé ütik és rúgják egymást a ringben? Nem mindegy, mi az első gondolatod a sportról, főleg ha arról van szó, hogy a gyerekedet szeretnéd beíratni erre a mozgásformára.

A személyes tapasztalataimat felnőttként szereztem erről a thai boxról. A fegyelmezett, kitartást igénylő edzéseken a stressz levezetés mellett egy hozzáértő edző által vezetett, jó társaságú edzésbe csöppentem bele. Annak ellenére, hogy teljesen friss hús voltam a csapatban ezt nem éreztették velem, még akkor sem, ha kevésbé tudtam akkorát rúgni vagy ütni, mint mások. A sportot érdemes mielőbb elkezdeni (már gyerekkorban), így felsorolok pár érvet amellett, hogy miért is lesz jó az utód(ok)nak, ha ez által edződnek meg!

Íme, 10+1 ok, amiért a gyerekednek thai boxolnia kell:

1. Akár már 5 évesen elkezdheti az edzést.

2. Fegyelmezett kis felnőtté válhat, ha minimum heti kétszer edz.


3. Fejlődik a mozgáskoordinációja és az egyensúlyérzéke, jobb lesz az erőnléte és nem fog egész nap a tévé és a számítógép előtt ülni.

4. A kisebbeket és a nagyobbakat tudásuknak megfelelően két edző külön csoportban tanítja.


5. A légzéstechnikára figyelve megtanulja a rúgásokat és ütéseket, természetesen védőfelszerelésben.

6. (Kis)lányok is járnak, akik a fiúkhoz hasonlóan megállják a helyüket.

7. Megtanulja, hogyan álljon ki magáért akkor is, ha sarokba szorítják, és hogy ne adja fel könnyen.


8. Rájön arra, hogy a lengyel box Magyarországon is kivitelezhető, sőt ez egy aktív mozdulatsor és nem egy ország szokása.

9. Az edzők harcosnak fogják őt nevezni, így felépítik a kicsik egészséges önbizalmát.

10. Játékos küzdelem és fegyelmezett gyakorlatsorok által fejlődhet, miközben az edzők vigyáznak a testi épségére.

+1: Miután elolvastad ezt a cikket és utána beíratod a Fit Club Zugló - Thai box Akadémia edzéseire a csemetét, biztosan nem okoz majd gondot számodra, hogy a gyermeked estére túl eleven, mert itt garantáltan levezeti a fölös energiáit.

tovább olvasom →

Ha edzés után ehetnéked támad

5 tipp edzés utáni (esti) kajaroham ellen:

1. Igyál fehérjeturmixot (víz alapút)!
2. Egyél kolbászt!
3. Ha egyik sincs otthon vagy nem szereted őket, igyál jó pár korty vizet és számolj el tízig. Az elménk sokszor összekeveri az éhséget és a szomjúságot!
4. Gyakorold az önfegyelmet!
5. Tegyél lakatot a hűtőre! :)


tovább olvasom →

Mély levegőt a fővárosban?

A budapesti  Vámház körutat meghallva legtöbbünknek először a Klapka régiségbolt juthat eszébe, mindez keveredve a Vásárcsarnok és a szmogos levegő gondolatával. Azt viszont kevesebben tudják, hogy Magyarország legnagyobb sópincéjét is itt találjuk meg!


Mit kell tudni a Parajdi sópincéről?

Az erdélyi Parajdon ötven éve végeznek légúti kezeléseket hatalmas sóbányákban,.A szolgáltatás igen népszerű lett a határon innen is; miután sok magyarországi látogatója volt a messze lévő helynek, „közkívánatra” két éve már Budapesten is megnyitottak egy ilyen sóhelyiséget, 50.000 kg sóval és légszűrő rendszerrel felszerelve. Egy ilyen kezelés során a belélegzett só szemcséi jutnak be a légutakon, ahol  az előbbi kifejti hatását így fertőtleníti a hörgőket és a tüdőt. Hogy valóban eredményes lehessen egy alkalom, érdemes legalább másfél órát ott tölteni, ezt pedig több egymást követő napon megismételni a biztosabb hatás érdekében.

A körúton baktatva egy sóbányásznak öltöztetett próbababa tűnik fel először a bejárat előtt. Az ajtót kinyitom, majd elindulok a lefele vezető lépcsőn, leérve megpillantom a jobb oldali shop részleget (mindenféle sóval kapcsolatos terméket lehet itt vásárolni), a bal oldalon a kezelő helyiség található - a só ízét már most érzem a számban. 


Só shop
A kezelés megkezdése előtt az ott dolgozók adnak egy pár lábzsákot, amit a cipőmre kell húznom. Ezt követően lépek be a sóbarlangba, itt kiválasztom a számomra szimpatikus helyet és kezdődhet is a pihenés.


Egy-egy terápia nemcsak betegségek megelőzésére, hanem már meglévő tünetek gyógyítására is szolgál. A helyiség fertőtlenítő hatása olyan mértékű, hogy ha valaki elköhögi magát, a bacilusok fél méteren belül elpusztulnak. A két részre osztott termekben relaxációs zene és hangulatfény gondoskodik az agyunk kikapcsolódásáról.  


Saját magamon tapasztaltam a pozitív hatásokat! A tavasztól őszig tartó belvárosi biciklizés nem kímélte a tüdőmet, sokat köhögtem. Öt alkalommal mentem el a Parajdi sópincébe és nemcsak, hogy elmúlt a köhögésem, de könnyebben veszem a levegőt, ami növeli a sportban nyújtott teljesítményemet is.

Fotó: Lindmayer Zsolt 

Találkozzunk a blog facebook oldalán is!
tovább olvasom →

Mozogj korlátlanul

Mi lenne, ha azt mondanám: egy kártyával országszerte 300 sportlétesítményt látogatsz fix áron, egész évben. Létezik ilyen? Igen, ez az All You Can MoveSportpass.



A kártyához tartozó Klub Rekreáció kft-t 1999-ben dr. Mihalik Zsuzsa és Schneider Balázs alapították. A vállalkozás fokozatos fejlődések eredményeként 2011-re elérte, hogy az AYCM országosan elérhető szolgáltatás legyen. 

Íme 5+1 ok, amiért érdemes ezt választanod:

1. Sokoldalú: Ha úgy tartja kedvem egyik nap Budapesten bokszolok, másnap már Sopronbanvehetem igénybe a helyi konditerem nyújtotta szolgáltatásokat. A weboldalon feltüntetett helyek keretein belül ide sorolhatók az uszodák, tánccentrumok, jógatermek, mászó termek, teniszpályák, korcsolyapályák, de még a rúdtánc termek is.

2. Mindenki jól jár: Az a munkahely, amelyik szerződésben áll az AYCM-val, a szolgáltatást a 8 órás munkaviszonyban bejelentett dolgozóinak adhatja. Cafeteria elem révén a munkáltatónak kevesebbet kell adóznia, míg előtted megnyílik a korlátlan mozgás kapuja. Ha nem szeretsz egyedül sportolni, főkártyásként élhetsz a társkártyás lehetőséggel is, tehát egy valakit magad mellé „fogadhatsz”.

3. Informatív: A weboldalon az elfogadó helyekről és a szerződött cégek listájáról is egyaránt tájékozódhatsz. De ha épp jártadban-keltedben jut eszedbe a sport, akkor az okostelefonodról egy alkalmazás segítségével a GPS-es keresővel is megtalálod a hozzád közel eső, vagy a kártyádnak megfelelő sportlétesítményt.

4. Különböző méretű: öt különböző kártyatípusból választhatsz, ezek a Small, a Medium, a Large, az XLarge és azXXLarge. Az egyes kártyatípusok nem a létesítmények minőségi megkülönböztetését jelentik, a besorolás az adott létesítménytől kapott ártól függ. 

5. Megbízható: a szerződéskötés hónapjától kezdve az év decemberéig kell fizetned a kártyáért, tehát év végiéig nem kell foglalkoznod a havi bérletvásárlás problémájával.

+1 Találd meg Fittársadat és edzési tanácsok: a facebook-on is létrehozott Edzőtárs kereső nevű oldal önmagáért beszél, az Unlimited online Magazinban pedig életmód- és sport tanácsok adnak útmutatást, bónuszként mindkettőt az AYCM üzemelteti.



tovább olvasom →

Formáld magad alternatívan

Ha felszaladt pár kiló és a sport mellé keresel más "segítséget", akkor még mindig találhatsz lehetőségeket a fogyás palettáján. Mi a helyzet az alternatív, méregtelenítő és fogyasztó, netán gyógyító opciókkal? Ezúttal négy különböző - a mozgást nem helyettesítő - lehetőségről írok nektek, Move it-osok!

Káposztaleves kapszula

A káposztaleves kapszulát az egyik legideálisabb súlyvesztési megoldásként kínálják. Rosttartalma segíti az emésztést, a méreganyagok felszívódását, feltölti a vitaminháztartást. Mint minden „csodaszer” esetében, ez sem váltja ki a mozgásszegény életmódot és a rendszeres, odafigyelést igénylő táplálkozást. A jojó effektus és az izmok leépülése ellen a legjobb, ha sosem koplalnak, mert nem vezet eredményre. A kapszulában ötvözték a zöldség három fajtáját, tehát már a kellemetlen íze sem lehet kifogás a fogyasztóknak. A három féle káposzta közül a fehér „felel” a cellulitisz és a narancsbőr megszüntetéséért. A lila nagy mennyiségben tartalmaz C-vitamint, fokozza a méregtelenítő elemek hatásfokát, stimulálja az emésztést. A zöld változata fokozza az inzulintermelést és növeli a vércukor szintet. Tehát ártani nem fog.


Fotó: napidoktor.hu

Akupunktúra


Az akupunktúra bizonyos, meghatározott testfelszínhez közeli területek, pontok mechanikus ingerlése speciális tűkkel, amelynek létezése a Hagyományos Kínai Orvoslás egyik szakterületeként vált ismertté. A módszer a fogyókúrázó tűrőképességét, türelmét és kitartását próbára tevő éhségérzetet csökkenti úgy, hogy közben elősegíti, támogatja a fogyást és a méregtelenítést. Mint a legtöbb alternatív módszer, nem váltja ki a sportolást, hanem kiegészíti. Ez mind szép és jó, de ha viszolyogsz a tűtől, nem biztos, hogy ez a te alternatívád.

Fotó: cupunctureclinicnw.com

Salaktalanító tea

A Naturland kínálta salaktalanító teák gyógyhatású készítmények. Leginkább tavaszi tisztítókúrákhoz ajánlott, de akár félévente is érdemes elvégezni. Egy hónapig naponta kell egy-két filtert 2.5 dl forró vízben áztatni, majd meginni. Vízhajtó hatása révén elősegíti a szervezet salaktalanítását, akadályozza a (téli) méreganyagok felhalmozódását. Epe problémák, valamint más vízhajtó szedése mellett nem ajánlott a tea fogyasztása. Nekem tuti befutó volt, tavasszal érdemes végigcsinálni egy kúrát.

Fotó: tutivital.hu

Nyirok masszázs



Az emberi szervezet nagy része víz, a szükségesnél olykor többet is magukban tartanak a kötőszövetek, ezzel is keltve a teltség látványát. A nyirok szálltja el a szövetekből az anyagcsere végtermékeit, amelyek egyrészt túl nagyok ahhoz, hogy visszatérjenek a vérkeringésbe, másrészt a szövetekben sem tudnak lebomlani. Ez a masszázsfajta pontosan a nyirok utakat nyitja meg, így a víz és egyéb lerakódott salakanyagok könnyebben távozhatnak a testből. Ötvözése az előbb említett salaktalanító teával látványos eredményt hozhat. 

Fotó: runnersworld.com


Találkozzunk a blog facebook oldalán is!


tovább olvasom →
PARTNEREK: