A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TRX. Összes bejegyzés megjelenítése

Így sportol Hollywood - Interjú Norman Gáborral

Norman Gábor tizennégy éve dolgozik a hollywoodi filmiparban, és több sztárral is jó kapcsolatot ápol. Igényes, sportszerető emberként ismeri az Amerikában divatos összes új mozgásformát. Mint számos hollywoodi produkció művészeti vezetője, bennfentesként több érdekes történetet is elmesélt nekem az „amerikai álom” kulisszatitkairól.


Norman Gábor

Több amerikai filmnek (Beautiful Boy, Insight, Rain) voltál korábban az art directora, és néhány éve már production designer-ként dolgozol Hollywoodban. Úgy tudom, hogy legutóbb éppen Arnold Schwarzeneggerrel, illetve Sharone Stone-nal forgattál együtt. 

Sharone Stone-nal tavaly év elején forgattunk együtt egy orosz filmben. Ezt követte Arnold Schwarzenegger zombi filmje, amelyet az év végén fejeztünk be. Az alapsztori lényege, hogy a Schwarzenegger által alakított filmbeli farmer lánya (Abigail Breslin) elkapja a fertőzést, melynek végső stádiumában zombivá válnak a betegek. A drámai történet a kettejük kapcsolatáról szól, pontosabban arról, hogy az apa mit él át a kislánya átváltozása alatt. A sztori sokkal mélyebb, mint amit a téma alapján elsőre gondolhatnánk. Louisianában forgattunk, mondhatni trópusi, virágokkal teli területeken, és ezekből kellett létrehoznom egy „haldokló világot”. A főszereplők házát is három helyszínen forgattuk le, így állt össze. A filmnek egyébként idén lesz a premierje.

Minden film kihívás, ám mindig vannak olyanok, amelyek közelebb állnak az alkotó szívéhez. Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

A Beautiful Boy-ra, a főszerepben Maria Belloval és Michael Sheen-nel. Nagyszerű volt a szereposztás, és nagyon jó forgatókönyv készült hozzá, de Magyarországon csak rövid ideig játszották a mozikban. Ez a dráma egy iskolai lövöldöző és később öngyilkossá váló fiú szüleinek a történetét mutatja be. Láthatjuk, hogyan élik meg a tragédia utáni hétköznapokat és sikerül-e összefogniuk, hogy megmentsék a házasságukat. A tragédia utáni mindennapokat, azt hogy hogyan közösítették ki a házaspárt, és hogy összefognak-e a haldokló házasságuk megmentése érdekében. Sajnos Amerikában már nem csak az egyetemeken, hanem a gimnáziumokban is mindennaposak ezek a lövöldözések.

Ennyi munka és kihívás mellett jut időd a sportolásra?

Muszáj, mivel akkora stressznek vagyok folyamatosan kitéve, hogy csak az edzések tartják fenn bennem az egyensúlyt. 14 éve élek az USA-ban, amikor kimentem, vékony testalkatú voltam és nem sportoltam. Később egyre többet edzettem és a rendszeres edzés fokozatosan a mindennapjaim részévé vált. A Venice Gold’s Gym-be járok, ami nemcsak hogy közel van a lakásomhoz, de a legújabb gépekkel van felszerelve és mindig a legújabb edzéstechnikákat tanítják (az ott dolgozó edzőknek minimum három sportvégzettséggel kell rendelkezniük). A teremben többször találkozom olyan hírességekkel, mint Dwayne Johnson ’The Rock’ vagy Mickey Rourke. Abszolút természetesen viselkednek, nem rohangálnak körülöttük paparazzik, így mindenki nyugodtan végig tudja csinálja a gyakorlatait.

Gábor és Val Kilmer

Nincsenek sztárallűrök és senki nem hordja fenn az orrát?

Nincsenek. Mickey Rourke mindennap lejár edzeni és a kutya se szól hozzá. Sok sztár a nyugalom mellett a közösség miatt megy el oda.Engem inspirál, hogy minden második ember kigyúrtabb, mint én és ez által extra adag motivációt is kapok egy-egy kondizás alkalmával. Az ember azt gondolná, hogy ha túl sokat dolgozik, az felmentést ad a mozgás alól, én azt tapasztaltam, hogy egy ilyen fárasztó nap után a legjobb átmozgatnom magamat.

Milyen órákra szoktál járni?

Általában power jógára járok, emellett kardiózni vagy erősíteni szoktam, ahogy az időmbe belefér.Azt vettem észre, hogy ideális az edzéseket keverni. A jógát azért is favorizálom, mert rájöttem, hogy nem az a lényeg, milyen pózban facsarom ki magam, hanem hogy mindeközben a légzésemmel átmozgatom a belső szerveimet, biztosítva ezzel a másnapi izomlázat. Van egy abszolút kedvencem, a CX-WORX, egy fél órás tréning, amely eddig még csak Ausztráliában és az USA-ban van. Hat zeneszámból és hat gyakorlatból áll, teljesen átmozgat, a legjobb szálkásító edzés, amit valaha csináltam. Olyannyira kedvelem, hogy az oktatói végzettséget is szeretném megszerezni ebből. Emellett TRX-ezek is aktívan. Van egy applikáció, amit használok, a VT TRX, ez alapján edzek az otthon lévő TRX kötelemen.

Én jobban preferálom a saját testsúlyos, funkcionális edzéseket, hiszen látványosabb és könnyebb fejlődést lehet velük elérni, mint a súlyzós gyakorlatokkal.

A nagy súlyoktól az ember hatalmasra dagad. Az utóbbi időben már inkább kis súlyokkal szálkásítok. A CX-WORX-höz csak egy gumiszalag kell, az első alkalommal azt gondoltam, „gyerekek, ez komoly?”, majd a fél(!) órás edzés végén azt hittem, összeesek.

Jelenleg mik a legmenőbb sportirányzatok Amerikában?

A zumba, a pilates és annak a formái, az összes Less Mills-féle mozgás (pl. a CXWORX) illetve a spinning. Az utóbbinak van egy továbbfejlesztett változata, a RealRyder. Döbbenetes, gyakorlatilag a bringa dől jobbra-balra és eközben tartanod kell magad.

Ezeken a népszerű órákon sztárok is részt szoktak venni. Milyen a fittségi állapotuk, hogyan bírnak egy órát végig edzeni?

Nagyon jól bírják, vegyük például James Caan-t, aki közel 70 éves, mégis ugyanúgy együtt gyúr a testépítőkkel. Minden ismert ember, akivel az edzőteremben találkoztam, kétszer olyan megszállottan sportol, mint bárki más. Egy filmszerepre való felkészüléshez elkerülhetetlen a diéta is. Hugh Jackman-t,ha készül egy filmre, a dietetikusa,hajnalban is felkelti, hogy megitasson vele egy protein shake-et, így nem szakad meg a háromóránkénti táplálkozási intervalluma.

Peter Falk és Gábor

Ha egy filmcsillag mégsem készült elég kitartóan és eredményesen egy forgatásra, mik lehetnek a következmények?

Mást hívnak helyette!

Fényekkel, sminkkel és más optikai cselekkel sem szoktak játszani, ha már ünnepelt, tekintélyes színészről vagy színésznőről van szó?

Sok mindent el lehet takarni, de ha valaki nem felel meg a szerepnek, azzal nehéz bármit kezdeni. Egy filmet nem lehet erre alapozni, hiszen lassíthatja a forgatást, a legkisebb költségvetésű film esetén is a csúszás napi minimum 150000 dollárt jelent. Világsztárok esetén megtörténik, hogy átírják a szerepét, vegyük Meryl Streep-et, aki igen karakteres színésznő, de ha Megan Fox nem nézne ki ilyen jól, a szép arca sem mentené meg őt a süllyesztőtől. A profik a forgatások szünetében sem panaszkodnak, maximum a szerepüknek szánt ruhába vagy sminkbe kötnek bele, de azokba is csak azért, mert a szerepükhöz maximálisan illő kinézetre törekednek.

Meséltél sztárokról, mozgásformákról, a velük való viszonyodról. Mit tanácsolnál az én olvasóimnak, hogy olyan mértékben szeressék vagy űzzék a sportokat, ahogy ezt te teszed a sok elfoglaltságod mellett?

Az elhatározást követően a legjobb, ha apró lépésekkel indulnak el. Semmit sem szabad nagy súllyal csinálni, csak annyit, amennyit az ember és a teste elbír. Érdemes eleinte edzőtárssal elkezdeni mozogni vagy órákra járni,így azok megadják a közösségi élményt is.

Gábor és én
tovább olvasom →

Bírd a kör végéig: funkcionális köredzés

Rajt:

Hallottam már mendemondákat, láttam is (messziről) crossfit órákat, mégsem tudtam mire vállalkozom pontosan a hasonszőrű funkcionális tréning órával. Az első edzésre kíváncsian mentem el a Csörsz utcai edzőterembe.

Impressziók:

A MOM Sport mellett lévő F&M fitness and more terembe liftet használva vagy lépcsőkön lemenve vezet az utam, mikor odaérek, a recepción megkapom a belépőkártyámat, majd ismét pár lépcsőfokot ereszkedek lefele, amíg szembe nem „jön” velem az öltöző; a tiszta, jól felszerelt, a wellness részleg is innen nyílik. Miután körbepillantottam, megtörténik a szokásos óra előtti átöltözésem, lapozzunk!

Az öltözőből balra indulva a gépparkon áthaladva az épület legvégében találom meg a spinning termet, majd mellette a sarokban lévő aerobic termet. Miközben már páran várakozunk az órára, itt találkozom először az edzőnkkel, a jó humorral megáldott  Gyepesi Áronnal. Ahogy az előttünk lévő alakformáló óra befejeződött, egy emberként zúdulunk be a terembe – mind a 20-22 ember.

Gyepesi Áron, az edző

Elkezdjük a bemelegítést, amelyre Áron nagy hangsúlyt fektet, ez meglepő, hiszen a szokványos bemelegítés nem szokott 5 percnél tovább tartani. Miután egy helyben átmozgattuk végtagjainkat, hasprésekkel, „sima” és négyütemű fekvőtámaszokkal tudatjuk testünkkel, hogy innentől nincs lazsálás! Mindezeket 10-15-ös sorozatszámokkal vagy időintervallummal számolva végezzük, a gyakorlatok számától és az edző utasításaitól függően. Máris eltelt tíz perc az órából, most jön a püspökfalat.

Az egymás felé lépkedés is a bemelegítés része volt
Fontos tudni, hogy nincs két egyforma felépítésű, maximum csak hasonló óra. A fenti átmozgatást követően 3-4 fős csoportokba verődünk és Áron bemutatja, milyen különböző gyakorlatokat kell elvégeznie a csapatoknak egy időben, az óra további szakaszában. Miután lepergett előttem milyen kapcsolatot fogok ápolni a következő egy órában a sporteszközökkel és az állomásokkal, elgondolkozom, hogyan is fogom végigcsinálni. Minden csapat az első rajtkockához és kezdjük! Most jusson eszedbe az összes torna órai testhelyzet, amit valaha elvégeztél, fejben turmixold össze őket és megkapod a funkcionális órák állomásainak összességét és felépítését.

Gyakorlatpélda: míg az egyik csapat tárcsákat emel, hogy erősítse a bicpesz - és tricepsz izmaikat, addig a másik csapat mellettük sprintel oda-vissza
Mikre számíts? Áron nem volt rest az egyik állomáson TRX kötelet használtatni velünk (mell-és karizmok erősítéséhez),a második állomáson lévő guggolás és az abból felugrás is külön produkció volt – nem ez a kedvencem, de csinálom.

TRX köteles gyakorlat részlet

Eközben ő végig körbejár és ha rosszul végezzük a gyakorlatot, kijavít minket. A teremben lévő óriási tükrökben nagyszerűen látom, hogyan dolgozik a testem, így ha kapok a mozgásomat érintő korrekciókat, tudom ellenőrizni két levegőkapkodás között, hogy helyesen csinálom-e a gyakorlatokat. A magam részéről nem végeztem eddig medicinlabdára támaszkodva félkarú fekvőtámaszokat, nem is próbáltam egyensúlyozva megtartani a testemet óriás labdán fekve. Ellenben jó buli, hogy egy állomáson 4x1,5 perceket dolgozunk fél perces pihenőkkel, jó zenékre, így a legvégéig marad még annyi erőm, hogy befejezzem a feladatokat.

Oldalasan karemelés, miközben megtartjuk magunkat - huhh!
Apropó jó zenék, azokat illetően egy nekem kitalált fesztiválon érzem magam: Pendulum, Prodigy, Scooter, rock zenék, néha tuc-tuc diszkó, ezek jelen pillanatban nagyon felpörgetnek, ezáltal vehemensebben csinálom végig az egyes gyakorlatokat! 

Tudod, mi a legmeglepőbb? A 1,5 óra alatt kemény, összpontosítást és kitartást igénylő gyakorlatokat végeztünk, mégsem éreztem azt, hogy szétszakadnék – másnap sem okozott gondot elmennem a munkába vagy a lakásomba feljutni a lépcsőkön. Az óra végi alapos lenyújtás hatalmas piros pont! Egyet megtanultam itt: amilyen nehéznek tűnik a gyakorlat, annál könnyebben csinálod végig. Nekem nagyon tetszett az óra!

Hol? F&M fitness and more, XII. Budapest Csörsz utca 14-16
Mennyibe kerül? http://fandm.hu/araink/
Mit vigyél? edzőruha és sportcipő, törölköző, víz, AYCM kártyát is elfogadnak
Korosztály: 18-50 év

Pontozás
Kínzó faktor: 9/10
Ennyire formál: 10/10
Edző: 10/10
Helyszín: 11/10
Ennyire fáj másnap mindened: 9/10
Férfi/nő arány: 65-45 %

Fotó: Lindmayer Zsolt 
tovább olvasom →

Katona dolog: TRX

Rajt: 

A TRX-et amerikai haditengerészek fejlesztették ki szabadidejükben a Playboy lapozgatása helyett. A „kényszerből” kialakult sport az állóképesség növelésén túl a központi, vagyis core izmokra (törzs, hasizom, mély hátizom) gyakorol hatást edzés közben. Saját testsúlyos edzés révén az ízületeidet sem terheli meg. Ezek tudatában és pár YouTube-videó megnézése után felbuzdultam és kipróbáltam!





Impressziók:

A konditerem recepcióján találom magam. Jobbra tőlem már a kondi gépeket és a gyúró/futógépet használó emberkéket látom, idilli . A recepciós erőltetett mosollyal és csekély segítőkészséggel elmagyarázza, merre találom az öltözőt. Felveszem az edző cuccomat, majd elindulok az említett izzadó zóna mentén, egyenesen a TRX terem ajtaja felé. Izomszag terjeng, a tükörből erőlködő tekintetek pillantanak rám, amíg végig haladok.


A világos terem egyik sarkában vannak a spinning biciklik, a két egymással szemben lévő falakon a TRX kötelek: akkor let’s go! Tucum-vucum-ducum, szól a diszkó zene! A szokásos, kezdeti bemelegítés itt rendhagyó, ehhez már a speciális TRX kötelekkel kezdünk bele, amelyek használatát az edző, Goócz Géza meg is mutatja. Lányok és fiúk vegyesen vannak a teremben, már el is kezdődött a „kiképzés”.





Általában 10-12-15 másodperces blokkokkal és kemény kitartással kell számolnod a gyakorlatok során, amit a hajcsár (köznapi nevén: edző) stopperrel mér. Kitörünk, guggolunk, ugrunk:  együtt, külön, időre, darabszámra, még és még és már folyik rólunk a víz, a combom égni kezd, akkor ezt jól csinálom! Nem voltam katona, de most Ryan közleánynak hiszem magam, annyira kemény vagyok, mégis megmentésre szorulok. Az edző legtöbbször ezt a mondatot ismételte nekem: „Told fel a csípőd, ne hagyd beesni!” 



Az a bizonyos csípőfeltolás

Vörösödő arccal alaposan megdolgoztatjuk a törzs-, kar (bicepsz, tricepsz)-, has- és mellizmokat. Ha előzetes információid vagy a képek azt sugallnák, simán megcsinálod és a TRX nem terjed ki minden porcikádra: nagyot tévedsz!





A gyakorlatok közben végig TRX kötéllel tartjuk meg magunkat, csak épp a pozíciók változnak. Pl. Arccal a fal felé, csak a sarkunkkal a földre támaszkodva, egyenes háttal, a kötél teljesen kinyújtva. Ha nem akarsz magad alá csúszni, ne sima talpú cipőben gyere az órára. 



Itt is féltem a hátraeséstől...

Ebben a sportban állóképességed növelése mellett szembesülhetsz a törzsizmaid gyengeségével. Egy-egy ilyen gyakorlat közben voltak olyan pillanatok, hogy azt hittem, hátraesek, meg kellett szoknom hogyan tartsam magam biztonságosan.

A végén a lenyújtás szintén a TRX kötéllel történik…


A kimerítő edzés után még egy "sztárfotó"az edzővel

Ami fontos: 


Ha derék és/vagy térd fájdalmad, sérülésed van, óvatosan végezd a gyakorlatokat! Nyújts minél többet az órát követően, akár következő nap is! Az edzés másnapjára ne időzíts randevút, mivel az izomláz miatt nem lesz erőd a lakásból kilépni (maximum munkába). A társasházi lakosoknak ajánlott a lift használata, ugyanis a lépcsőzés csak olaj a tűzre. 


Hol? Center Fitness, Budapest XIII. Váci út 81., Center Point Irodaház

Mennyibe kerül? http://center-fitness.hu/araink/ 
Mit vigyél? Kényelmes sportruha, sportcipő, víz, törölköző, AYCM kártyát is elfogadnak
Milyen életkornak? 18-40 év

Pontozás:

Kínzó faktor: 10/10
Ennyire formál: 9/10
Edző: 9/10
Helyszín: 8/10
Ennyire fáj másnap mindened:10/10
Férfi/ Nő arány: 50% - 50%


Fotó: Lindmayer Zsolt 


tovább olvasom →
PARTNEREK: