A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étkezés. Összes bejegyzés megjelenítése

„Elmúltam harminc, de nem érzem, hogy vége van az életemnek.” – Interjú Larion Zoéval

Ötféle sportot űz, nem riad vissza az aktfotózástól, de fő célja, hogy rövid időn belül üzletasszony váljon belőle. Larion Zoéval beszélgettem mozgási szokásairól, fotózásokról egy modell szemszögéből, továbbá mesélt egy újfajta étrend típusról is.

2003 óta modellkedsz, szépségversenyen is indultál ahol többször dobogós lettél, rendszeresen fotóznak, műsort vezetsz, Playmate címet nyertél, CKM címlaplány és a Blikk szépe is voltál. Hogyan vezetett az utad a média világába mindezek mellett?

Tizenhat éves koromtól kezdve marketinggel és értékesítéssel foglalkoztam, amit nagyon szerettem, de a fő csapásirányom mégis az, hogy üzletasszonnyá váljak. Egy éve kezdtem el összerakni a saját vállalkozásomat. Önbizalom-növelő tréninget fogok szervezni nőknek, és ha minden jól megy, jövő év elején már el is indulnak a tanfolyamok. Visszamenőleg ennek kapcsán arra gondoltam, hogy a legjobb marketing, ha magamat menedzselem. Ez egy tudatos marketing stratégia, mivel ha képernyőn vagyok és folyamatosan látnak az emberek, az megkönnyíti a dolgomat.

Larion Zoé
A vállalkozásod elindítása korábban is szerepelt a terveid között, vagy időközben döntöttél úgy, hogy ilyen módon szeretnél megállni a saját lábadon?

Utoljára 2012 elején dolgoztam marketingigazgatóként egy pénzügyi zrt-nél, ami naponta 10-12 órát vett el az életemből. Percre pontosan minden be volt osztva és meg volt szabva, ha pedig nem úgy mentek a dolgok, ahogy kellett, már vontak is le a fizetésemből, ami nagyon idegesített. Nem szeretek úgy dolgozni, ha korbáccsal állnak mögöttem, emiatt is fogalmazódott meg bennem, hogy a saját időbeosztásom szerint, nyomás nélkül óhajtom a munkámat végezni. Mindig tudtam, hogy szeretnék valamilyen vállalkozásba fogni, csak azt nem, hogy milyenbe, és mivel a szüleim részéről nem volt meg az anyagi háttér, ezért mindent a nulláról kellett kezdenem, és magamnak előteremtenem.

Átböngésztem a weboldaladat, ahol többek között az szerepel, hogy zárt lábas művészi aktokat is vállalsz. Ezeket a fotózásokat önbizalom-növelésként, hobbiként fogod-e fel, vagy csak úgy gondolod, jó lesz majd pár év múlva nézegetni és megmutatni a képeket másoknak?

Ez eléggé összetett dolog, amolyan három az egyben: önbizalmat is növel, jó visszanézni őket – gyűjtöm magamról az újságcikkeket is –,és jó visszajelzés. Sokat lehet tanulni ezekből a fotókból. Modell pályafutásom kezdetén anno így tanultam meg, hogy nem mindegy, hogy állnak az ujjak vagy milyen szögből lehet engem fényképezni.Számomra ez egy olyan hobbi, amiért fizetnek is, és egy nagyon szép alkotás készül el a végén. Most már több mint 10 éve foglalkozom ezzel, és már annyira belelátok, hogy amatőr fotósokkal, fotóiskolákkal is kooperálok, szakmailag segítek nekik.


Hogyan készülsz fel egy fotózásra?

Az alvás nagyon fontos tényező, az ideális mennyiség 10-12 óra lenne minden fotózás előtt. Volt olyan, hogy előző nap dolgoztam és a fotózás másnap vidéken korán reggel kezdődött, emiatt előfordult, hogy négy órát aludtam csak, de szerencsére ez nem látszott az arcomon, mert jó a genetikám. Egyébként az étkezésemre is odafigyelek: nem eszem zsíros ételeket, cukrot és szénhidrátot. A magyar átlaghoz képest megfordítottam az étkezésemet, tehát reggelire eszem sokat, ebédre kevesebbet, vacsorát meg már alig. Anyagcseretípus-mérésen is voltam, ami komplexebb, mint a vércsoport szerinti diéta; ott megvizsgálták az immunrendszeremet, az idegrendszeremet, a hormonrendszeremet,és ezek alapján rakták össze az anyagcseretípus szerinti étrendemet (hogy mit ehetek és mit nem). Ezt most éppen betartom, habár elég sűrűn „bűnözök”, de inkább elmegyek többször edzeni, mert nem vagyok hajlandó lemondani olyan élvezeti cikkekről, mint például a pizza.

A sport szeretete a gyerekkorodra vezethető vissza. Mesélted, hogy mindig eleven voltál és mozogtál. Ha edzésről van szó, akkor is tudsz válogatni, hiszen thai bokszolsz, e-fit-ezel, jógázol, beautyrobic-ra jársz, de még súlyzós edzéssel is karban tartod magad.

Így van, alapvetően szeretem a változatosságot, bár a thai bokszról sosem gondoltam volna, hogy az érdeklődési körömhöz fog tartozni. Egyszer úgy alakult, hogy elkísértem egy ismerősömet edzeni a 18. kerületbe – akkor azt gondoltam, hogy soha nem fogok oda kijárni – és annyira jól éreztem magam utána, hogy azóta is rendszeresen járok. Ráadásul a Magyar Thai Boksz Szövetség elnöke edzett és edz a mai napig – nem mindegy, hogy kitől tanul az ember.

A beautyrobic merőben más mozgás. Azért szeretem, mert csajos és 30 fokban zajlik az edzés, tehát eleve fokozottabb a méregtelenítés, ráadásul dübörgő, hangos zenére mozgunk, és a pasikat be sem engedik; egy sajtótájékoztatón próbáltam ki először és azonnal meg is tetszett.

Zoéval egy közös beautyrobic edzés után
Ugyanígy nyitottam a súlyzós edzés felé is, amivel egy cross fit verseny kapcsán találkoztam. A jóga mindezek mellett azért kell, hogy ellazuljak, és ne legyenek túl kötöttek az izmaim. Az e-fit amolyan ”potya”, ott is kell mozogni, gyorsan hoz látványos eredményt,de csak 30 percet vesz igénybe. Akaratlanul is sikerült úgy alakítanom, hogy mindegyik edzés viszonylag messze van tőlem, így legalább fél, de sokszor egy órát utazom a sportolásért, azonban még így is megéri. A kötetlen munkaidőm hátránya, hogy sokszor rászerveznek az edzéseimre. De épp azért van ennyiféle lehetőség beírva a naptáramba, hogyha kettő kimarad, a harmadikra biztosan eljussak – olyan nem szokott lenni, hogy mindegyik összejön egy héten.

Melyik a kedvenced ezek közül?

Mindegyiket más miatt szeretem: a thai boksszal levezetem a stresszt, a beautyrobic méregtelenít, a jóga lelkileg feltölt, és jól esik, hogy nyújthatok, az e-fit gyors eredményt hoz, a súlyzós edzés pedig szépen formálja a testemet. Mindegyiknek megvan a maga előnye.


Kérlek, oszd meg az olvasóimmal a mindennapi sportmotivációdat!

Nem szabad, hogy az ember ellustuljon! Ha beül a tv elé nassolni, az már a vég. A magam részéről, ha mást nem, akkor legalább annyit megteszek, hogy a két kicsi kutyusommal elmegyek sétálni. Alapvetően nem szeretnék megöregedni és a sporttal jól regenerálható a szervezet. Elmúltam harminc, de nem érzem, hogy vége van az életemnek, szeretem, ha jól áll rajtam a ruha, ez nálam valahol hiúsági dolog is. A párom szavaival élve: a szervezetünk egy „biorobot”, meg kell adni neki mindent, amire szüksége van, hogy olajozottan működjön. Ezzel teljesen egyetértek, hiszen ha tényleg mindent megkap a szervezetünk, akkor sokáig nagyon jól fog működni.
tovább olvasom →

Kihívásokra vágyom – Interjú Horváth Évával

A közös cross training edzésünk előtt meginterjúvoltam Horváth Évát az étkezési szokásairól, mesélt a búvárkodással kapcsolatos élményeiről és elmondta, hogy miért akar visszatérni Kolumbiába, az Éden Hotel forgatási helyszínére.


Horváth Éva

Voltál szépségkirálynő, szerepeltél valóságshow-ban, magazinokban, jelenleg műsorvezető vagy. Ezek közül melyik volt a kedvenc időszakod és miért? 

Számomra fontosak a kihívások! A Celeb vagyok, ments ki innen c. reality show volt az, ahol sikerült bebizonyítani, hogy mennyire belevaló és rátermett vagyok - a másik ilyen kaliberű műsor a Szombat esti láz volt. Műsorvezetés terén  az Éden Hotel valóság show marad az örök szerelmem, hiszen az első részt Kolumbiában forgattuk és magamtól nem jutott volna eszembe, hogy turistaként odautazzak. Két hónap ottani lét után átértékelődött az országhoz való hozzáállásom és a közeljövőben szeretnék visszamenni.

Körbejárnád az országot vagy inkább csak a forgatás helyszínére mennél vissza?

A forgatás helyszínére, hiszen nagyon jó emlékek kapcsolnak ehhez. Van ott egy hely, a Ciudad Perdida, azaz az „Elveszett város”, ahová csak szamárháton, 3-4 nap alatt lehet eljutni és teljesen nomád módon, indiánfalvakban szállásolják el az oda érkező embereket. Pechemre, amikor lett volna szabadidőm, a hatalmas esőzések miatt törölték a túrákat. Ezt az utat feltétlenül szeretném megcsinálni, ha visszatérek!



Szamárháton innen és túl: milyen mozgásokat szeretsz, és mennyi időt szakítasz rájuk? 

Az elmúlt időben sokat forgattam, emiatt szinte semmi időm nem jutott a sportra, és ez eléggé idegölő volt számomra. A trénerem többször mondta, hogy ugorjak be este az edzőterembe mozogni, de egyszerűen nem volt rá erőm. Vannak olyan időszakok, amikor többet sportolok, de mostanság nehezebben veszem rá magam az edzésekre. Hozzátartozik az is, hogy féltem a térdeimet, mivel egy velem született genetikai rendellenesség miatt bármikor kiugorhatnak a helyükről, ezért is preferálom inkább a statikus, konditermi mozgásokat.

Úgy tudom búvárkodsz is!

Igen, Open Water Diver vizsgám van, így ha lehetőségem adódik rá, szívesen merülök, de csak biztonságos mélységekig. Szeretek gyönyörködni a korallokban és úgy gondolom, az egyik legszebb víz alatti élővilággal a Vörös-tenger rendelkezik, bármelyik karibi térséggel felveszi a versenyt, sőt.

A Vörös-tengerhez fűződik a legszebb búváros emléked is?

A legjobb élményem Balihoz, az első búvárkodásomhoz kapcsolódik, ott éreztem először milyen ereje van a víznek, mint elemnek, és mennyire kiszolgáltatottak lehetünk mi merülők, a tengernek!



A sportos életmód szerves része a megfelelő táplálkozás. Még korábban azt nyilatkoztad, hogy előszeretettel vacsorázol szalonnát és kolbászt!

Sőt, például ma reggelire is kolbászt ettem – a kocsiban – , mivel nagyon praktikus és mindenhova vihetem magammal. Hogy őszinte legyek, ha választhatok egy steak és egy cézár saláta között, nem kérdés, hogy mit fogok enni. Nagyon szeretek enni, főzni és különlegességeket kipróbálni, ezért a diéta nehéz számomra. Kedvenc ételeim a tengeri herkentyűk, amit ugye itthon viszonylag nehézkesen lehet beszerezni, de ha egy mediterrán országban élnék, biztosan reggeltől-estig kagylót, halat és rákokat ennék. Mostanság a paleolit étrend áll közel hozzám, amit tavaly komolyan be is tartottam és érezhetően meg is változott ennek következtében a szervezetem. Ugyanakkor a párom nem tért át erre az étrendre és ha délelőtt  10 órakor azt kéri, hogy csináljak neki palacsintát, akkor nem könnyű tartani a saját táplálkozási szokásaimat. Továbbra is odafigyelek a paleolit szabályaira, bár már nem annyira szigorúan, mint korábban.

A Megruházlak c. műsor miatt egy húzós, forgatásokkal teli időszakon vagy túl, talán emiatt is szorult vissza a paleo követése. Milyen műsorvezetői feladatok várnak rád az elkövetkező időkben?

Nyáron pihenő van ami a forgatásokat illeti , de bízom benne, hogy ősztől újabb felkéréseket kapok, hiszen ez a fő profilom. Nyárra egy egészen új feladat vár rám, ugyanis én leszek a Miss Balaton 2014 koordinátora, ezáltal sokat fogok a rendezvény szervezésével és a versenyző lányokkal foglalkozni.



A személyes blogodon sokféle információt megosztasz magadról, beleértve a praktikáidat is. Ahhoz, hogy mindig, minden helyzetben szép legyél, milyen trükkökre van szükséged?

Nálam mindennek a krémek az alapjai! Reggel-este kenem az arcomat, különböző fajtájú hidratálókkal és ránctalanítókkal, nélkülük nem tudok létezni.

Említetted, hogy a műsorok, amelyekben szerepeltél, hatással voltak rád. Mi a helyzet a Megruházlak c. műsorral? Adott neked új tippeket divat és stílus terén?

Igen, folyamatosan lestem a tervezőinket és pár trükköt el is lestem tőlük. Szeretem a színes, virágos darabokat, de az én ízlésem is folyamatosan változik, hiszen 35 évesen már nem akarok felvenni miniszoknyát. Mostanában az üzletasszonyos stílust kedvelem: térd alá érő, térdnél elvágott ruhák vagy nadrágok, blúzok minden mennyiségben jöhetnek, valamint idén a legújabb ruhaszerelmem a zakó lett.

Végszóként milyen releváns inspirációval, tanáccsal szolgálnál azoknak az olvasóimnak, akik még nem találták meg a saját sportjukat?

Érdemes olyan nagyobb sport rendezvényekre elmenni, ahol egy nap számtalan mozgásforma kipróbálható. Ezzel szemben ha már járnak egy óratípusra, de előtte mégis azt érzik, hogy nyűgösek, nincs kedvük menni, akkor az nem az ő sportáguk, váltsanak. Ne nyűgnek érezzék a sportot, hanem szeressék és vágyjanak rá mindennap!



Fotó: Láposi Dávid, Facebook
tovább olvasom →

Interjú a Paleo Lady-vel

Posta Renáta a paleolit táplálkozás elkötelezett híve, a közelmúltban jelent meg első könyve és saját blogja is van a témában a gasztroblogger hölgynek. Ezúttal a sportolási szokásaira is fókuszálok!


Posta Renáta
Úgy tudom spinningre jársz, mióta és milyen rendszerességgel? Hogy kezdődött?

Két évvel ezelőtt volt egy újévi fogadalmam, - addig csak kampányszerűen sportoltam - a tartós fogyásom után, hogy heti háromszor eljárjak sportolni. Büszke vagyok magamra, hogy ezt azóta is tartom, mivel én a sporthoz nagyon lusta voltam. Az volt a fejembe kódolva, hogy a fogyás miatt kell sportolni, de ez nem igaz, hiszen az élvezet miatt. Szóval több klasszikus sportot kipróbáltam, de valahogy egyik sem tetszett, engem például egy Kozsó produkciós zenei aláfestéssel ki lehet nyírni mozgás közben. Aztán 8 hónap után, miután elkészült a konditerem - ahova jártam -  spinning terme, akkor próbáltam ki először és nagyon rákaptam az ízére.


Mi a legfőbb pozitív változás, amit észrevettél magadon?


Olyan formás fenekem lett kb. 4 hónap után…nem is ecsetelem tovább, hiszen minden nőnek ez a legnagyobb rákfenéje. Nem tapasztaltam korábban, olyan sportot, ami ennyire megmozgatja a comb - és fenékizmokat.


Miért tetszett meg neked a spinning?


Az fogott meg a spinningben, hogy pörgős és illeszkedik a korábbi kedvencemhez, a tánchoz. Egyúttal relaxáció is, mivel az óra alatt félhomályban tekerünk, diszkó fények – és gömb van a teremben, a zenére mozgunk. Eközben az ember akár be is csukhatja a szemét, magába fordulhat, kizökkenthet a napi gondolatokból és ez teljesen felfrissít.


A kizökkentés mellett ne felejtsük el, hogy a stresszt is nagyszerűen levezeti a spinning. Említetted, hogy hetente háromszor eljársz sportolni. Hogyan győzöd le a lustaságot, ha mégis rád tör – mondjuk a téli hidegben?


Venni kell bérletet! Ez egy nagyon jó motiváció mindenkinek. Másrészt ráéreztem arra a „doppingra”, amit a sportolás ad, és mivel ülőmunkát végzek, általában már pár nap után érzem a mozgáshiányt, ha a lustaság rám tör .


A régi táplálkozási módod és a jelenlegi étrended nyújtotta sport teljesítményed között érzel különbséget? 


Ugye, korábban kampány-szerűen sportoltam, de az akkori táplálkozásommal nem volt annyi energiám, mint jelenleg a paleo étkezés mellett, sőt, most már  nincs kaja utáni kóma érzésem vagy késztetés sem, hogy több kávét kell megigyak egy nap.





Eddig csak pozitívat hallottunk a paleóról! A nemrégiben megjelent könyvedben (Paleolit konyha hedonistáknak) több édesség elkészítését mutatod be. A paleolit édességek milyen hatással vannak a szervezetre: nehezebben hízik meg tőle az ember, vagy ugyanúgy teljes értékű desszertnek számít?


A paleo édességeknél fontos, hogy ha édesítőt használunk, az csak nyírfacukor vagy eritrit (természetes cukoralkohol) lehet, amiknek alacsony a glikémiás indexük, ezáltal nem hizlalnak, nincs éhségérzet és nem jojózik az ember agya a képzelt éhségtől. Minden alapanyag, amit a paleo süteményekhez használok (kókuszreszelék, őrölt mák, kókusztej, magvak, mandula, kókusztej) természetes, rostban gazdag, eltelít, kiegyensúlyozza az energiaszintet is és nem lesz tőle narancsbőr. Egyszer kaptam egy csoki válogatást ajándékba, amit megeszegettem apránként, de úgy, hogy mellette már paleóztam, és észrevettem, hogy a korábban visszahúzódott narancsbőr visszajött rám a cukor miatt.


Edzések előtt vagy után valamilyen különleges ételt eszel, vagy a konditermek nyújtotta táplálék kiegészítőket fogyasztod?


A szervezetünk a zsírból nyeri az energiát: a kókuszolaj egy zseniális zsírégető olaj, akárcsak a kacsazsír, a libazsír, a tepertő, a szalonna, a kolbász, nekem ezek a tipikus edzés utáni vacsoráim kenyér nélkül, sok-sok zöldséggel.

Azt gondolom, a táplálék kiegészítőket a versenysportolók szeretik használni vagy azok, akik gyorsan akarnak látványos izomnövekedést elérni, de én mindenkit próbálok erről lebeszélni. Hozzám is fordult már sportoló, hogy jónak tartom-e ezeket a szereket, és beillesztheti-e a paleo étrendjébe: átküldte egy ilyen termék összetevőit, és amikor megláttam, dobtam egy hátast! Rengeteg műanyag dolog és inzulinszintet emelő összetevő van benne, ami szintén a hízás és a mesterséges éhség felé tolja a szervezetet. Több kárt csinál, mint hasznot. A másik ilyen tévhit, a szőlőcukor…

Ezek nem éppen szokványos vacsorák, de engem már meggyőztél, hiszen remek formában vagy és ragyogsz. Visszakanyarodva a sportokhoz: van még más mozgásforma is, ami szerepel a napirendedben? 


Hetente kétszer megyek spinningre és egyszer dinamikus jógára. Kiegyensúlyozza a kettő egymást, mivel az előbbinél inkább az alsó részünket használjuk, míg a jóga esetében az egész testet és a karizmokat is alaposan átmozgatjuk.


A jóga pozitív hatásait én is csak megerősíteni tudom! Mindenkinek más a siker és az egészséges életmód receptje. Te mit üzensz a Move it, Blondie olvasóinak ezek kapcsán?


A léleknek legalább ugyanolyan fontos az egyensúlyi állapota, mint a testnek. A stresszhelyzeteket, gondokat nem lenyelni kell, hanem megoldani és feldolgozni. Ami szerintem még nagyon fontos, az a kiegyensúlyozott táplálkozás: nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy nem éjjel-nappal paleo kenyeret vagy gyümölcsöt kell enni, hanem mindenből változatosan étkezni, nem egyoldalúan beleragadni a kedvenc ételekbe. A rendszeres mozgás a mindennapokban nagyon jól szolgál minket. Minden dolog akkor jó, ha tartósan csináljuk és örömet okoz!





Fotó: Lindmayer Zsolt 

Találkozzunk a blog facebook oldalán is!
tovább olvasom →

A tréner inspirációi: ezt edd Aliz szerint

A hét edzője, a Hot Iron-t oktató Leirer Aliz leszögezi, hogy nem dietetikus vagy testépítő, de tanulmányai és benyomásainak ötvözésével, örömmel válaszolt néhány „örök táplálkozós kérdésre”.


Leirer Aliz

Mit egyenek az edzés előtt és után a hölgyek/urak?


Szerintem nem árulok el semmi újdonságot azzal, hogy nem a háromfogásos, bőséges vasárnapi (vagy bármely napi) ebéd után célszerű nekivágni a sportolásnak. Természetesen a másik véglet sem ideális: éhesen, üres gyomorral sem ajánlott edzeni, mivel könnyen leeshet a vércukorszint. 


Körülbelül egy-másfél órával edzés előtt érdemes pár falatot enni, bármit, ami könnyen emészthető. Az egyik legjobb, ha szénhidrát-tartalmú ételeket veszünk magunkhoz, hiszen ezekből nyerhetünk energiát a mozgáshoz, mint például 1-2 szelet teljes kiőrlésű kenyér, saláta csirkével, barnarizs vagy alacsonyabb cukortartalmú müzli szelet.

Edzés után a szervezet gyorsabban használja fel a tápanyagokat. Ilyenkor a fehérjebevitelre kell odafigyelni – ez segíti az izomépítést. Ez lehet akár csirkehús, főtt tojásfehérje, joghurt, vagy fehérje turmix is, amennyiben nem szeretnénk szilárd táplálékot magunkhoz venni. Ebben az esetben azonban érdemes odafigyelni mennyi szénhidrátot (cukrot), és mennyi fehérjét tartalmaz a kiválasztott termék (30 g fehérjepor átlagosan 22-23g fehérjét). 
Edzés után a regenerálódás is fontos, éppen ezért ilyenkor is lehet fogyasztani minőségű szénhidrátokat, a gyümölcsök közül például a banán alkalmas erre.



Az esti edzést követően hogy járunk jobban: ha zöldséget, gyümölcsöt, sajtot fogyasztanak vagy fehérje turmix az ideális?


Nehéz megmondani, illetve 1-1 ételre rámutatni, és azt mondani: „ez az ideális”. Mindenkinek más szokása van, egyesek este 6 óra után már nem esznek és a sportolás utáni fehérje turmixra esküsznek. A legfontosabb a nehéz, zsíros ételek kihagyása és a mennyiségek – több kalóriát viszünk be a szervezetünkbe, mint amennyit elégettünk, ha „jól bevacsorázunk”. A lényeg az, hogy válasszunk kedvünkre a számos fehérjeforrás közül az izomépítés érdekében, valamint a regenerálódás céljából valamilyen könnyű, alacsony szénhidráttartalmú ételt (például az előző válaszban felsoroltak közül).




Ha az illető aznap nem sportolt, mit és hány óráig érdemes ennie?


Első körben kicsit megfordítanám a kérdést és a kerülendő ételekre hoznék fel néhány példát. Ide tartozik többek között a cukor, tészta, fehér lisztből készült dolgok, édességek, cukrozott üdítők.

Fontos a fehérje, szénhidrát és a zsírok megfelelő mennyisége és minősége, valamint aránya. A helyes táplálkozás másik alappillére a rost dús étkezés, valamint a megfelelő vitaminbevitel is, és természetesen a rendszeresség. 

Inkább többször érdemes keveset ennünk, mint kevés alkalommal többet, így nem megterhelő a szervezet számára feldolgozni a bevitt tápanyagokat.

Ha nem sportolunk, érdemes a kalória felvételt csökkentenünk, hiszen ha mozgunk, akkor a kalória felhasználást növeljük.  
Ahhoz azonban, hogy pontosan meg tudjuk mondani, mit és hány óráig kell ennie egy olyan személynek, aki aznap nem sportolt, annak érdekében, hogy fogyjon/ne hízzon, több információra van szükség (például, hogy mennyi az alapanyagcseréje).
Én személy szerint nagyon sokféle diétát, fogyókúrát kipróbáltam, tapasztalataim szerint mindenkinél más és más módszer válik be, különbözőek vagyunk, a szervezetünk sem egyformán működik.

Még a legszigorúbb diétában sem szabad mindent teljesen megvonnunk magunktól, olyan célokat és életmódot kell kiválasztanunk, amelyet hosszú távon fenn tudunk tartani – nem érdemes 1-2 héttől várni a csodát, és beleesni végül a „jojó-effektus” csapdájába, ha később mégis visszatérünk korábbi, egészségtelen életmódunkhoz. 

Ha „csalni” szeretnénk a diétában, azt inkább reggel tegyük, belefér az édesség is, de ne minden nap fogyasszuk.

Címszavakban még néhány dolog, amire mindenképp figyeljünk:

-  fehérjéből átlagosan napi szükségletünk testtömeg kilogrammonként 1.0 gramm (ez a sportolóknál természetesen több, akár másfél –kétszerese)
-  szénhidrátok napi ajánlott mennyisége testtömeg-kilogrammonként 4-6 gramm (ideális súlyra vonatkoztatva)
-  zsír napi ajánlott mennyisége testtömeg-kilogrammonként 1 gramm 
-  ne étkezzünk egyoldalúan
-  sportoljunk rendszeresen, kitartóan, örömmel! 


tovább olvasom →
PARTNEREK: