A következő címkéjű bejegyzések mutatása: spinning. Összes bejegyzés megjelenítése

Filmezz pedálozás közben: Video cycling (videóval)

Rajt:

Imádok biciklizni, hiszen minden alkalommal kikapcsol, főleg, ha a szabadban nyúzom a saját járgányomat. Amikor a cangák téli álmot alszanak, akkor is muszáj valahogy levezetni a tekerési vágyunkat, így ezért korábban kipróbáltam már a spinninget és a krankinget is; most pedig az előzőhöz hasonló órán vettem részt, annyi különbséggel, hogy video cycling néven fut, ami tulajdonképpen egy spinning program látványvideókkal.



Impressziók:

A Sugár üzletközpontban lévő fitneszterem a mozi szintjén, a kajálós részleg mellett található. Kívülről, az üvegfal miatt csak homályosan látszik a teremben a testüket szálkásítók, és a futógépen edzők sziluettje. Megérkezve nyüzsi és egyszerre két recepciós is fogad a pultnál; némi fennakadás és keresgélés után meg is kapom a kulcsaimat. A női öltözők közül kifürkészem az egyiket: fehér és színes kockájú járólapok, padok és milliónyi öltöző nő tárul a szemem elé, mintha csak egy középiskolai tornaóra kellős közepébe csöppentem volna – ötlik fel bennem a gondolat.

Cycling termi életkép feketén-fehéren

Felejtsd el, hogy egy bevásárlóközpontban vagy, és add át magad a videónak – így szólna egy ideillő reklámszöveg! A biciklimet hozzáállítom a magasságomhoz (a csípőmig kell hogy érjen a nyereg, ha mellé állok, és ha a spinneren ülve a lábammal dolgozok, az nem lehet teljesen kinyújtva tekerés közben).
Bujtor Barna, az edzőnk már adja is az első utasításokat, kezdjünk először lájtos tekeréssel  síkon, kevés ellenállással – a spinner  plusz gombját egyelőre még nem csavargatjuk túl gyakran jobb állásba.



Ezt követi a képzeletbeli hegyre való feltekerés jumpokkal és mindhárom kéztartás (az edző megmutatja az óra elején) használatával. Persze tíz perc után ismét szakad rólam a víz.
Na és jön még egy hegy, nagyobb ellenállással, még tovább, egyre „feljebb”…


Sötét van, edzés közben csak a neonfények látszanak és Barna háta mögött a videók, ahol éppen egy úriember is keményen teker, szinte együtt érzek vele valamelyik hegymenetünknél, miközben pszichedelikus, a szokásostól nagyon eltérő zene szól a teremben:



Az oktató hangját nem mindig lehet jól hallani a terem akusztikája vagy a hangos zene miatt, így végig hegyezem a fülemet. A vége felé közeledve már lement egy pár videó a háttérben, volt köztük a már említett motiváló biciklis versenyző vagy éppen utazó kutya is.



Most következik az öt perc „szabad foglalkozás”, amikor mindenki úgy tekerhet ahogy szeretne, de közben minimális ellenállásnak lennie kell a spinneren.

Két durvulás között mindig volt egy kis frissítés

Vége, nyújtás, megkönnyebbülés!



Ami fontos:

A spinning óra menetéről és a gyakorlatok leírásairól egy korábbi beszámolómban olvashatsz! 

Hol? Sugár Fitness, XIV. Budapest Örs vezér tér 24. (Sugár üzletközpont)
Mennyibe kerül? http://sugarfitness.hu/araink.html
Mit vigyél? A megszokott alap edzőfelszerelést,vastag talpú cipő és kesztyű javasolt, valamint törölközőt és vizet, AYCM kártyát elfogadnak
Az óra korosztálya: 20-35 év

Pontozás
Kínzó faktor: 8/10
Ennyire formál: 8/10
Edző: 10/10
Helyszín: 6/10
Ennyire fáj másnap mindened: 7/10
Férfi/nő arány: 30% - 70%

Fotó: Lindmayer Zsolt 
tovább olvasom →

Zene és sport: két dudás egy csárdában - Interjú Voksán Virággal

Voksán Virág nem szereti, ha csak a Playmate múltjával azonosítják, hiszen zenei felkérései folyamatosak, és már több saját dal is fut a neve alatt. Nem lustálkodik, ha edzésről van szó, mindig talál rá időt és mozgásformát. Állandó céltáblája a kritikáknak, azonban őt ez nem zavarja, csak is a saját céljaira koncentrál.
Voksán Virág
Playmate-ként kerültél a köztudatba, emellett kilenc éve szárnyal már a dj karriered is.

Igen, annak a 2006-os versenynek köszönhetően kapott fel a média, ami kiváló ugródeszka volt számomra, hogy eredményesebben alakuljon a dj karrierem és zenélhessek.

Állandó felkéréseket kapsz itthon és külföldön is. A zene teljesen kitölti az életedet, vagy másra is jut időd ?

Nekem ez a munkám, a hivatásom és a szerelmem is egyben, így emellett más munkára már nem marad időm. A munkámon kívül fontos számomra a sport, a szaunázás, a relaxálás, ezek jelentik a kikapcsolódást.

Mely sportok a kedvenceid?

Néha jól esik megizzadni egy spinning órán, hogy jól elfáradjak az edzéstől, olykor az e-fit-et vagy az edzőtermet preferálom, ha pedig jó az idő, örömmel futok a Margitszigeten. A leghatásosabb számomra ezeknek a kombinációja.

E-fit edzés közben

Az e-fit-et az időtartama vagy a hatása miatt szereted inkább?

Számomra nem olyan fontos, hogy 20 vagy 60 percet edzek egy nap. Az elektromos impulzusoknak köszönhetően az  e-fit olyan izomcsoportokat és mélyizmokat mozgat meg, amelyeket más edzéssel nem tudok elérni. Gondolok itt például a fenék felső harmadán lévő izomra, amit nagyon sok guggolással lehetne erősíteni, de ezzel együtt jár a combok izmosodása is, amit viszont nem szeretnék. Az e-fit edzésekkor mindig maximálisra kérem a fenekem terhelését, ezáltal formálódik szépen és olyan izomlázat okoz a gép, amit még két nappal később is érezni szoktam.

Az elfoglaltságaid mellett mindig szánsz időt a sportra?

Mindig! Ez nem egy „készüljünk a bikini szezonra két-három hónapig” típusú dolog nálam. Már kiskorom óta non-stop, januártól decemberig az életem része a sport. Ha épp nem teniszeztem vagy fallabdáztam, akkor aerobicoztam. Mindig van két-három edzés, amelyeket kombinálok.

Van-e esetleg a hagyományostól eltérő étkezési szokásod? Mennyire figyelsz oda az étrendedre?

Csak reggelire eszem édes és cukros dolgokat, vacsorára  csak sushit, húst, fehérjét, tejterméket szoktam fogyasztani. Tésztát ritkán eszem, kenyeret is alig, a zsíros ételeket pedig kifejezetten nem szeretem. Mindent megeszek, csak nem mindegy, hogy mikor és mennyit.



A külsődből és a sztereotípiákból adódóan negatív vélemények is vannak Rólad. Hogyan kezeled ezeket?

Pont a napokban hívtak meg az egyetlen szlovákiai magyar egyetemre, hogy tartsak előadást, ahol ez is szóba került az életem és a médiában való szereplésem mellett. Azok a vélemények, amelyek eljutnak hozzám, 98%-ban pozitívak, de ezek nyilván egy szűrt rétegtől érkeznek.Vannak persze olyan fórumok, ahol szabadon lehet mocskolódni, itt azért már bőven találhatunk velem kapcsolatos előítéleteket és kritikákat. Szeretek magyar lenni és itt élni, de nem kultiválom az irigységből fakadó rosszindulatot. Már megszoktam ezeket, és csak akkor foglalkozom a negatív kritikával, ha megalapozottan mondják – ez kevesebb alkalommal van így. A karrierem elején bőven kaptam a savat, hiszen én voltam az első Playmate múlttal rendelkező dj. Utólag azt gondolom, ez a poszt inkább hátráltatott, mivel sokan előítéletesek voltak velem emiatt. Kemény és kitartó munkával  elértem, hogy az elmúlt 3-4 évben már szakmailag is elismerjenek. Sok az olyan példa, hogy előképzettség és OKJ-s vizsga nélkül dj-nek áll egy lány, akinél csak az a fontos, hogy  jól nézzen ki, és legyen egy fejhallgató a fülén. A menedzsere  jóval kevesebb pénzért ajánlja ki a kluboknak mint, amit egy hivatásos lemezlovas kérne, és máris dj-nek van kikiáltva az illető, holott nincs meg az elegendő háttértudása.

Milyen projektjeid futnak jelenleg? Gondolok itt turnéra, új számokra…

Az Axwell énekesével, Max C-vel másfél éve debütált az Are you ready című számunk. Ezt a zenét két hazai dj kollégámmal újragondoltuk és 2014-es verzióban elkészítettük. A hivatalos megjelenés nemsokára várható…



Melyik az a kedvenc számod, amit akármikor, akárhányszor hallgatsz meg, sosem lesz unalmas számodra?

Legalább 10-12 éve szeretem a Guru Josh Project - Infinity című számát. Már egy párszor újra alkották és az éppen aktuális verziót szoktam is játszani a bulijaimban, hiszen egy nagyon pozitív, fülbemászó dalról van szó. A másik nagy kedvencem a Sono - Keep control c. dala, amit szintén örömmel játszok néhány szettemben.

Melyek az életed alapvető motivációi és húzóerői?

Az élet minden területén nagyon maximalista vagyok. Szeretek fejlődni és előre haladni, jobbá tenni magamat. Edzeni is egyedül járok, soha nem volt huzamosabb ideig edzőpartnerem, nem találtam ugyanolyan kitartó és megbízható társat.


tovább olvasom →

Ha unod a városi biciklizést: Spinning

Rajt:

Imádok biciklizni – bár a hegymenetekkel nem mindennap vagyunk jóban. Spinningen még pár éve voltam egyszer, de sokkal izgalmasabbnak találom a szabadban való mozgást. Ez a sport meghatározása szerint edzőteremben végzett, magas intenzitású, zenés, kerékpáros aerobic óra az USA-ból. Johnny G (Jonathan Goldberg) fejlesztette ki a szobabicikli és az országúti kerékpár ötvözésével 1987-ben, Magyarországon 10 éve lett népszerű ez a sport. Ennek következtében a Mammut bevásárlóközpont tetején található Lite Wellness és annak spinning órája lett sportkóstolásom következő állomása.



Télen a biciklik pihennek...
Impressziók:

Az üzletközpont 4. emeletén lévő fitneszterembe könnyedén jutok fel lifttel. A bejáratnál nem egy, hanem egyszerre négy recepciós lány fogad, arcukon hatalmas mosollyal; miután becsekkolok a kártyámmal, még körbe is vezet az egyik munkatárs. Kardio, súlyzós és lazító részekre, valamint funkcionális termekre – aerobic, alternatív, powercardio és coretraining, spinning - vannak osztva az edző terem részlegei, mindezek egy szinten. Hamarosan kezdődik az óra, így az emeleten lévő öltözőhöz tartok.


Tágas, több szekrénnyel ellátott, tiszta, barátságos helyen találom ott magam, majd át is veszem a biciklis rucimat (erre a célra tervezett „párnás” nadrág és egy pár biciklis kesztyű). A spinning terem előtt megállva konstatálom, hogy brutál sötét van, gyakorlatilag csak az UV-fények és egy hangulatos diszkógömb bocsát ki fényt a helyiségben – tehát ha fehér ruhában mész, világítani fogsz!



Áron is világított :)
Bognár Gergő és Kiss Áron jóvoltából két edzésen is részt vettem, Gergő összességében nézve keményebb órát tartott. Mindkét srác egyaránt segítőkész és figyelmes.


Gergő és Áron (fotó: Lite Wellness)
Még mielőtt belelendülnék, beállítom a magasságomnak megfelelően - a csípőmmel egy magasságba - a spinner nyergét, amiben a tréner is segít. Három kormányfogás létezik: bemelegítéskor vagy levezetéskor az egyest használjuk, aktív tekeréskor legtöbbször a kettest, ha az edző azt mondja, akkor pedig a hármast. A fogásokat is megmutatták nekem. Ready!



Sík terep, hegynek fel, ellenállás, nem állás, pulzus, bírjad még, avagy indulás!

A bemelegítést a már beállított spinner biciklin képzelt sík terepi tekeréssel kezdjük, minimális ellenállással, amolyan kóstolónak. Az ellenállást szabályzó gomb plusz és mínusz irányba tekerhető,mi az előbbit növeltük, nehezítve ezáltal a biciklizést. Egy edzésen alapvetően síkon és hegyen tekerünk – képzeletben.
Szól a zene, a ritmusát összekavarjuk a tekerésünkkel, egységesen suhanunk egy helyben. Amikor már mi és az izmaink és készen állunk, folyamatosan növeljük az ellenállást, ekkor olyan érzésem támad, mintha sziklákon kellene feltápászkodnom. Mindkét oktató végig mondta az instrukciókat, biztattak: „Ez az utolsó perc, nincs már sok hátra!”,„Utolsó nyolc!”.



Jönnek a szakaszos kiállások: nyolc ülve tekerés, nyolc futva tekerés és ezt eljátsszuk hosszas percekig négyes és kettes váltásokkal is. Ezt hívják jumpolásnak, amit hegymenetkor is végzünk…

Ha ez még nem lenne elég, a nehézségi fokot tartva elkezdünk futni.
Egy ilyen mutatvány után nem létezik, hogy ne izzadj meg. Az edzők kedvessége itt is „utolér”: bekapcsolják a légkondit, ami kisebb fajta könnyítésként hat.



A legvége előtti hegymenet a legkeményebb: a lehető legnagyobb erősségi szinten, minden akaraterőmmel tekerek, ahogy bírja a lábam. Gergő itt hat percen keresztül „futtat minket”, Áron ennél kevesebb ideig. ÉÉÉÉs itt a vége, a kis ellenállásért folytatott imáim beteljesülnek, de még marad az egyenletes tempó levezetőnek.


Ami fontos: 


Egyfolytában pótold a folyadékot edzés közbeni fokozott verejtékezés miatt. Ezen oknál fogva a spinnerre teríts le egy törölközőt is vagy használj biciklis kesztyűt, így nem fog csúszkálni a tenyered és nem gátolja  a teljesítményedet. A mozdulatsorok közben a testsúly nagyrészt a lábadra nehezedik, ezért felejtsd el a puha talpú cipőt, mert egy-egy futásnál fájni fog a talpad és nehezíted a dolgodat. Az első alkalmakkor a nyereg kényelmetlen lehet, de hamar hozzá lehet szokni.


Ilyen zenékre nyomhatsz végig egy spinning órát!

Hol? Lite Wellness Club, Budapest, Mammut bevásárlóközpont, 4. emelet

Mennyibe kerül? http://www.litewellness.hu/araink/lite-mammut/
Mit vigyél? Kényelmes ruha (biciklis, ha van), biciklis kesztyű, kemény talpú sportcipő, víz, törölköző, AYCM kártyát is elfogadnak
Korosztály: 18-45 év

Pontozás:

Kínzó faktor:  9/10
Ennyire formál:  9/10
Edző: 10/10
Helyszín: 9/10
Ennyire fáj másnap mindened: 9/10
Férfi/Nő arány: 50% - 50%

tovább olvasom →
PARTNEREK: