A mozgás univerzális öröme – A hét edzője Brezina Kinga

  • Bejegyezte: Barbara Hámori
  • dátum: csütörtök, december 11, 2014 -
  • 0 megjegyzés
Brezina Kinga a kezdeti, kevés sporttal járó stresszes életmódját gyökeresen megváltoztatta, amikor egy táncórán olyat tapasztalt, amit addig még soha: kikapcsolt és nem gondolkozott tánc közben a hétköznapi dolgain. Elszántan kezdett hinni a Nia mozgásban és annak erejében, majd oktató lett, a többi siker pedig csak ezután jött…


Brezina Kinga középen
Maga a Nia tánc miről szól, mit élhetünk át egy órán?

A holisztikus fitneszben mindenki azt találja meg, amire szüksége van, ugyanez a helyzet a Nia-val: ha megakarsz izzadni, ha kalóriát égetnél vagy csak lelki megtámasztásra van szükséged, rálelhetsz a mozgáskor. Szerintem nincs olyan, hogy valamit kötelezően át kell élni közben.

Hogyan találtál rá erre a mozgásformára?

A korábbi civil életemben kommunikációs területen dolgoztam, eredetileg bölcsészként végeztem, a mozgáshoz alig volt közöm korábban. Néha futottam, de nem szerettem, mert közben egyfolytában gondolkodtam, nem tudtam kikapcsolni. Egy idő után elkezdtem női jóga órára járni, ahol a faliújságon láttam kiírva a Nia-t. Miután rákerestem érdekelni kezdett, de mivel akkor voltam állapotos a második fiammal még nem mentem el erre az órára, csak miután már megszületett.

Akkor életemben először éltem át azt, hogy 50 percig nem volt semmi a fejemben, nem kattogott az agyam, ott bizonyosodtam meg róla, hogy ez a tánc erősen töri a mozgáshoz kapcsolódó sémáinkat. A Nia alapítói a „no pain no gain” elvet hagyták el. Nem számolásos alapon működik, akik a hátam mögött állnak edzéskor, nem tudják mire számítsanak a következő percben; van koreográfia és 52 alapmozdulat, amit meglehet tanulni, de ennek ellenére sincs két egyforma óra.


Nincs két egyforma óra, mégis hogyan épül fel?

Hét ciklusból épül fel egy edzés: az óra szándékának meghatározása, belépés (step-in), bemelegítés, get moving (az intenzitás, a mozdulatok energiájának növelése és fenntartása), cool down, floorplay (fitnesz a talajon) és kilépés. Ezek azok, amiket mindig megtartunk, még ha nem is mondom, hogy mi következik. Nincsenek elvárások azzal, hogy valaki ezt tudatosan csinálja. A testnek van egyfajta intelligenciája. Viszonylag széles körben vallják, hogy a bennünket érő külső behatásokat sejtszinten elraktározzuk, létezik egy szomatikus emlékezet. Ezért nem lehet abbahagyni óra közben a mozgást, mert ezzel stimuláljuk az idegpályáinkat is, és ha új dolgot tanulunk, akkor új idegpályák jönnek létre.

Ne aggyal akard megoldani a lépéskombinációkat, a tested sokkal előbb megérti és csinálja is azokat, mint az agyad, hiszen a gyerek is a testével tanul meg járni. Ami a testnek jól esik, azt megcsinálja, ez alap pszichológia. Ami nem esik jól annak előbb-utóbb ellenáll, még ha ennek erőlteted  is azt, és ekkor jöhetnek a sérülések. Mivel mi mezítláb edzünk  máshol van a súlypontunk mint cipőben - emiatt nekem a korábbi masszív térdfájásom majdhogynem elmúlt.

Észrevettem, hogy bizonyos táncstílus jegyek, illetve jógagyakorlatok is szerepeltek a koreográfiában. Milyen mozgásformákból adódik össze a Nia?

Három nagy mozgásműfajból adaptálták az elemeket: az egyik a harcművészetek (taekwondo, aikido, tai chi),  de kapott egy táncos részt is, hiszen mindenki szeret táncolni (merített a jazz balettből, a modern táncokból és a Duncan-féle művészi szabad önkifejeződésből), valamint a harmadik nagy mozgás műfajból a gyógyító mozgásokból áll össze (jóga, Alexander technika és Feldenkrais módszer).


Milyen stílusú zenék csendülnek fel a hatvan perc alatt?

Minden stílusú zenét hallhatsz: a jazztől, a világzenéig mindenfélét. Amikor elkészülnek az óra alapjai, ott meghatározott zenére rakják össze a koreográfiát, ez vertikális fejlődést ad és energetikailag is feltölti az illetőt.

Van-e személyes siker sztorid vagy ért-e el hozzád visszajelzés az óráid sikerességét illetően?

Harminc kilót fogytam egy-másfél év alatt jojózás nélkül. Amit bizonyítottan tudunk, hogy jó hatással van a hormonháztartásra, a vércukorszintre - még az inzulinrezisztenciámat is karban tudom ezzel tartani -  az asztmára és a depresszióra (arra szinte minden mozgás). Az órákra járó nők elkezdenek maximálisan kibékülni a testükkel, több kismama vendégem is van, akik előtte nem tudtak teherbe esni. Két éve csináltunk pár órát kalóriaszámlálóval, amikor is 460-840 kalóriát égettünk el egy órán úgy, hogy észre sem vettünk.


Miért ajánlod az olvasóimnak ezt a mozgást?

Megadja az őrületes felszabadultság érzését, átadja a mozgás univerzális örömét és miközben jól érzem magam a bőrömben,  aközben elégetek legalább 460 kalóriát.

Fotók: Facebook

0 megjegyzés :

PARTNEREK: