Ettől tuti kinyúlsz: Dynamic Flow Jóga

  • Bejegyezte: Barbara Hámori
  • dátum: hétfő, október 13, 2014 -
  • 0 megjegyzés
Rajt:

Sportos múltam ezen szegmensének szereplői kizárólag a hatha és a gerinc jóga órák voltak…eddig. Ezért is volt itt az ideje annak, hogy kipróbáljak egy dinamikusabb jóga órát. Ezúton is köszönöm az oktatónak, Dittónak, hogy meghívott a Muditayoga Stúdióba.

Impressziók:

Szerda este, fél 7 és ugyan még van fél órám, de a biztonság kedvéért időben oda akarok érni az órára. Jön velem a fotós is, gyalogolunk, és a győri úti terembe egyszer csak szó szerint betoppanunk az utcáról; egy közös helyiségben található a terem, a recepció és az öltöző rész – ez utóbbi el van választva függönyökkel.

A földre helyezem a teremben talált, számomra szimpatikus jógamatracot, amire rátelepszem és várok. Pár perc múlva teljes a csapat és kezdhetjük is.


Légzésfigyeléssel indítunk, miközben feltűnik, hogy nincs zene a háttérben, ami szokatlan számomra, hiszen eddig olyan órákon voltam, ahol volt (a jógaoktató válasza erre az, hogy a zene könnyen elvonhatja a figyelmünket a belsőnk figyeléséről és a gyakorlatok helyes kivitelezéséről).

No de van itt,kérem, óra eleji ima is, ami szanszkritül van (fonetikusan leírva), és Dittó után mi is kántáljuk.
Felfelé és lefelé néző kutyapózok tömkelege következik csomó sok-sok átkötéssel,azaz csaturangával, melyeket az óra végéig megőrzünk. Az óra elemeit folyamatosan végrehajtjuk, ám ugyanúgy vannak kitartások az ászanákban (mozdulatokban), mint a hatha esetében.

Lefele néző kutyapóz
Időközben jövök rá, hogy ez egy haladó óra, ugyanis feszegetjük a határainkat minden egyes gyakorlatnál. Amikor a fejenállás kerül szóba, kimaradok a dologból, továbbá azoknál a részeknél, ahol a derék nagyobb terhelést kap.

Kifordultam olyan pózba is, amit nem is gondoltam volna, hogy sikerülni fog …


,és sikerült korábbi, nem feltétlenül jó mozdulat-berögződéseket kijavítanom!
El kell mondanom, aktív volt, figyeltem a közel 90 perc alatt a légzésre, azaz a „Darth Vader” - féle hangkiadásra is. Alaposan lenyújtottam magam, és másnap is éreztem izomlázat itt-ott.

Bölcső póz
Mégis, az, hogy az óra végi relaxáció lekapcsolt villanynál, ám közben egy dolgozó vízforraló háttérzajával ment - készült az óra végi tea nekünk -,nem volt túl szimpatikus, zavart,ezért nem is tudtam teljesen ellazulni.



Ami fontos:

Ez egy haladó óratípus volt, ha nem vagy elég hajlékony vagy jártas a jógában, nem érdemes elsőre ezzel kezdened!

Hol? Muditayoga Studio, Budapest XII. Győri út 2/b.
Mennyibe kerül? http://www.muditayoga.hu/?page_id=639
Mit vigyél? edző ruha (cipő nélkül), törölköző, víz ill. saját jógamatrac, ha van
Korosztály: 20-40 év
Férfi/nő arány: 100% nő

Pontozás

Kínzó faktor: 9/10
Ennyire formál: 10/10
Edző: 10/10
Helyszín: 9/10
Ennyire fáj másnap mindened: 8/10

Fotó: Lindmayer Zsolt 

0 megjegyzés :

PARTNEREK: