„Szeretem, ha minden bizonytalan.” – Interjú Méder Áronnal

  • Bejegyezte: Barbara Hámori
  • dátum: csütörtök, július 24, 2014 -
  • 0 megjegyzés
Balatonalmádiból indulva a vitorlánk éppen csak hogy kapja a szelet, ezért van időm Áronnal beszélgetni, aki minden kérdésemre zokszó nélkül válaszol olyan nyíltsággal, mintha régóta barátok lennénk. Elsőként arról beszél, hogy mostanság átalakul az élete és kezd másképp tekinteni a dolgokra…

Méder Áron

Azt mondtad szeretnél megváltozni, mégis, ez mit takar?

Azért vitorlázok a Balatonon és vagyok olyan aktív az Ocean Sailing Egyesületnél, hogy ismét itthon lehessek. 25 éve itt kezdtem a vitorlázást, most 34 éves vagyok és úgy érzem, hogy eleget voltam már külföldön - volt, hogy hónapokat vagy éveket is távol voltam a hazámtól. Úgy gondolom, hogy itthon a Balatonon is fújnak olyan jófajta szelek, amelyek élvezetessé teszik a vitorlázást.  Idehaza talán  egyszerűbb ennek a sportnak a népszerűsítése, mert többek számára egyszerűbben elérhető, mintha lemennének az Adriára.

Ahogy említetted, 25 éve még édesapáddal kezdtél vitorlázni. Milyen indíttatásból jött, hogy 2006-ban szólóban, egy apró balatoni vitorlás fedélzetén megkerüld a Földet, ez régi álmod volt vagy csak úgy hirtelen kipattant a fejedből?

Az előzmény 2004-re vezethető vissza, amikor megvettem  Carinát (a hajót, amivel megkerültem a Földet), és amelyet 2006-ig újítottam, felszereltem és alaposan felkészítettem. 1994 óta vitorlázok rendszeresen a tengeren, a 90-es évek végén skipperkedtem illetve csapatokat is vittem vitorlázni, oktattam, vízi mentősködtem, a Balatonon versenyeztem. Nem készültem tudatosan, csak megtanultam vitorlázni és sok-sok mérföldet mentem. Alapvetően a vitorlázás költséges dolog, ezért jött képbe a kis hajó ötlete, hiszen ez volt számomra megfizethető. A földkerülés ötlete pedig sok túravitorlázónak az álma, ezt olyan célhoz tudnám hasonlítani, mint a hegymászóknak a Mount Everest megmászása. Szeretem, ha minden bizonytalan, a bizonytalanság vitt és visz előre. Szeretem a vitorlázást és az utazást, a Föld megkerülése egy addig át nem élt teljességet adott: új kultúrákkal, emberekkel ismerkedtem meg, vitt a fiatalos lendület és az izgalom. Számomra fontos a bizonytalanság és a szabadság egyvelege az emberek által mostanság diktált, vagy elvárt biztonsággal szemben. Bár most már kezdek áttendálni a kevesebb szabadság és több biztonság felé.
A Carina vitorlás közel 6 méter hosszú volt, ami magában hordozott igen komoly rizikófaktorokat.



Nem volt túl vakmerő dolog megkerülni vele a Földet? 

Nagyon sokat vitorláztam már korábban így lényegében ugyanazokkal a helyzetekkel szembesültem. Számtalanszor előfordult például, hogy rossz időben futottunk ki a viharba, miközben mindenki hányt, még a kormányost is beleértve. Kemény helyzetek voltak, de a srácok mindig kitartottak. Persze,  mindez veszélyeket is magában hordozott, ahogyan azt Platón is megfogalmazta: „Vannak az élők, a holtak és a tengerjárók… aki kimegy a vízre, bármi érheti.”  A Balatonon minden évben életét veszti egy-egy vitorlázó, ilyen értelemben nem kell messzire menni; ésszel kell csinálni, és a felelősséggel tisztában lenni. Felkészültem mindenre: volt nálam műholdas vészjelző rendszer és mentőhajó is.

A gyakorlatban hogy kell elképzelni ezt a földkerülő három évet, hányszor kötöttél ki? 

Az 1087 napos út alatt volt egy nagy megállásom Fidzsin fél évig, a ciklonszezon miatt. A Panama-csatorna átkelésére is fel kellett készülnöm, de volt, hogy csak alkatrészekre vártam. Három hónapot voltam Francia Polinéziában, Ausztráliában több, mint egy hónapot töltöttem el a javítások miatt. A Szuezi csatornán való átkelés viszonylag gyorsan ment, ott csak egy hetet kellett várnom. Összesen 35 országban voltam, 55.000 km-t tettem meg és körülbelül nyolcvanszor kötöttem ki.

Áront a tetoválása is a vitorlázáshoz köti: jelentése Héké Moana, azaz az Óceán Szörföse (Francia Polinéz istenekkel, azaz Tikikkel, valamint hullámokkal és szimbólumokkal van díszítve)

Találkoztál ismerősökkel az út során? 

Kimondott ismerőssel nem, de volt, hogy találkoztam magyarokkal: például Barbadoson a kiteline-os magyar csapattal, szezonban pedig szintén magyar vitorlázókkal „futottam össze”a Karib-tengeren.
Van olyan hely világon, ahová eddig még nem jutottál el, de mindenképpen szeretnél?
Természetesen vannak még terveim. Korábban már bejártam egy csapattal az egész Karib-tengert, és sok szigetet a Csendes-óceánon, az elmúlt két évben pedig az Atlanti-óceánon versenyeztem. Ez egy tipikus kérdés, mivel nem a helyszín vagy az a fontos, hogy mit szeretnék, hanem hogy mit csinálok, kikkel vagy miért vagyok ott. Jó példa erre, hogy  a vitorlázásban máshogy közelítjük meg ezt a „Hová szeretnék még eljutni” dolgot. A legszebb helyek sokszor annyira távol vannak, amelyeket sokszor csak vitorlás hajóval tudsz megközelíteni. Erre jó példa, hogy egyszer jártam Francia Polinéziában egy olyan eldugott kis szigeten, amelyen amolyan Robinson Crouso-ként  mindössze egyetlen nő lakott, aki vadászott, kókuszt gyűjtött, cápákkal úszott. Ha mostantól számítva az eljövendő ötven évben csak a Balatonon vitorláznék a Balatonalmádi-Siófok-Balatonfűzfő háromszögben, akkor is jól érezném magam! Olyan sokat utaztam és utazok, hogy mindennek már nincs akkora jelentősége számomra, mint korábban.

A vitorlázás mellett búvárkodsz is. Melyiket szereted jobban, a vitorlázást vagy a búvárkodást? Netán a vízen van a hangsúly?

Freedive-ozok, azaz palack nélkül, szabad tüdővel merülök, amit jobban szeretek, mint a palackos búvárkodást. Pont nemrégiben történt egy olyan eset, hogy beakadt a horgonyunk a horvát Susak szigetén és akkor szabad tüdővel le kellett mennem 13 méterre a víz alá. Aki vitorlázik annak időnként be is kell mennie a vízbe. A Carinával az összes búvárhelyet végigjártam, a látványosabb helyeken, mint Fidzsi vagy a Galapoagos-szigetek, palackkal is merültem.



Ha éppen nem egy nagyobb utat teszel meg, vagy bármi egyéb vízzel kapcsolatos dolgot csinálsz, akkor mivel töltöd a szabadidődet?

Az egyesület szervezésével kapcsolatos feladatokat látom el, cikkeket írok, a blogomat szerkesztem. Igazából másra nincs is nagyon időm, mivel a márciustól novemberig tartó szezonban csapatokat viszek, és végig külföldön vagyok. A köztes időkben mindig kitalálok valamit: versenyzek, szakmai kiállításokon veszünk részt az egyesülettel, illetve kitalálom, milyen programokkal színesítsem a vitorlás szolgáltatásainkat. Mostanában például Down szindrómásokkal vitorlázunk, hogy megtapasztalhassák a vitorlázás élményét.

Milyen beállítottság kell ahhoz, hogy valaki megtanulhasson vitorlázni? Gondolok itt olyan kizáró tényezőkre például, mint a tengeri betegség…

A tengeri betegség egy fontos kérdés, az én túráim során négy kategória van: nem vitorlázóknak, kezdő vitorlázóknak, vitorlázóknak, és tapasztalt vitorlázóknak szóló túrák. A tengeri betegség az első kettőnél fordulhat elő. Aki még soha sem volt tengeren, de akár a kocsiban vagy a repülőn időnként rosszul lesz, az már annak az intő jele, hogy az illető hajlamos lesz a tengeri betegségre is. Erre természetesen vannak speciális gyógyszerek, amit jó szívvel javaslok az a Stugeron, az angol haditengerészet gyógyszere a tengeri betegségre. Ezen kívül hatásos lehet még néhány masszázs technika és tapasz is, de a legfontosabb, hogy annak, aki hajlamos a tengeri betegségre, nem szabad beülnie a kabinba, kell a friss levegő ebben a helyzetben. Meglehet szokni, nem nagy probléma szemben a víziszonnyal. Természetesen az is nagyon fontos, szempont, hogy úszni tudjon az utas. Létezik például vak vitorláztatás és akadt már gyengén mozgáskorlátozott jelentkezőm, sőt, terhes anyuka is, szóval nincs  túl sok elvárás és tényező, minden attól függ hova, mikor és hogyan megyünk. Az első lépés mindig a vitorlázás megszerettetése az emberekkel, jó dolog, ha részt vesznek benne, de ez nem kötelező.



A honlapodon azt írtad magadról, hogy mivel félig székely vagy, emiatt makacs is. Hogyan látod milyen leszel 40 év múlva: még mindig makacsul fogsz ragaszkodni a vitorlás hajó kapitánya címhez és az oktatáshoz, netán a víztől teljesen független pozícióban?

Félig vagyok székely, ezért félig vagyok csak makacs! (nevet) 34 évesen érzem magamon a változást azzal az énemmel szemben, aki elindult a Földet megkerülni. Az életkor mindenkire hat, nem lehet ugyanazt csinálni 20 évesen, mint 50 évesen. A vitorlázás kiváló eszköz és lehetőség az önkifejezésre. Biztos, hogy a vitorlázás központi dolog marad az életemben, de hogy milyen további, az egyéniségemnek megfelelő életcélt találok magamnak a későbbiekben, az még a jövő zenéje. Még nem találtam meg azt, amivel ugyanúgy kitudnám magam fejezni, mint a vitorlázással. Igaz, hogy villamosmérnökként végeztem, de azt biztos nem fogom csinálni. Azt szeretném, ha 40 évesen lenne egy feleségem, 1 vagy 2 gyerekem, és a Balatonon vitorláznék velük. Végszóként pedig békét és szelet kívánok!


Fotó: Láposi Dávid

0 megjegyzés :

PARTNEREK: