Edződj az utcán: Street workout

Rajt: 

A húzódzkodás nem hangzik különösebben nehéz dolognak és ha a fegyencek (vagy a brand építéshez értő valakik) edzésformát alakítottak ki belőle, akkor miért ne menne bárkinek – gondoltam naivan.

Impressziók:

Amikor megérkezem a XI. kerületi eXbox élményparkba, annak minden szegletében kalandvágyó fiatalokat és színes graffitiket fedezek fel; a mászófal, a bungee trambulin és a ping-pong asztal mellett elhaladva megpillantom a street workout eszközt, az úgy nevezett kockát, amin edzeni fogunk. Itt van már az edző is, Szarka Ákos, akiről később kiderül, hogy komoly helyezéseket ért el ebben a sportágban és a legszálkásabb testű ember, akit valaha élőben láttam.

Szarka Ákos, az edző

Egy-egy foglalkozás alkalmával maximum négy fő lehet a kockán, hogy Ákos mindvégig hatékonyan instruálhassa őket, és korrigálhassa a mozgásukat. Rajtam kívül még hárman érkeznek, így bele is kezdünk a másfél órás edzésbe…

Bemelegítés

A kockát végigmérve azon morfondírozom, hogy hogyan fogjuk kihasználni ezt a szerkezetet és milyen gyakorlatokat fogunk rajta végrehajtani!? Mindenekelőtt alaposan bemelegítjük magunkat, kattognak a vállaink, ropognak a térdeink, helyben futunk, és még nyújtunk is. Most kezdődik a „tánc”!

Lementem hídba
Mindenki személyre szabott instrukciót kap a trénertől fittségi állapota és merészségének függvényében. Minden gyakorlat négy szakaszból áll: annyit csinálsz, amennyit bírsz, egy perc pihenő, majd lenyomsz még egy szériát, szintén egy perc pihenő, a harmadik szakaszt már kissé nyögöd, de ismét kapsz egy perc pihenőt, végül maradék erődet összeszedve megnyomod az utolsó blokkot egy kiadós hajrával.
Én a szertornában használatos, a kockára felszerelt gyűrűn kezdek, olyan vállerősítő és karhajlító mozdulatokkal, amelyeket korábban a TRX órán is végeztem, csak az eszköz más. Megvan az első széria, gyerünk tovább!


Húzódzkodás következik - vagyis annak kellene, hogy legyen! Na, első alkalommal itt szembesültem azzal a problémával, hogy nem volt nálam kesztyű, a kezem csúszott és égett. Az még hagyján, de fel sem tudom húzni magam; így a „gyerekpályára” kényszerülök, ahol leér a lábam és ahol addig kellene, megtartanom magam elemelt lábakkal, majd jobbra-balra lépkedni a kezemmel, amíg lehetséges. Mérsékelt a sikerem. Miért is nem másztam én fára kiskoromban?

Míg én próbálkoztam, a többiek egész szép sikereket értek el

A „lógtunk a szeren” szleng megelevenedett: alap függőgyakorlatokkal tartottuk meg a saját testsúlyunkat a rúdon (ez egész jól ment, rendesen megdolgoztatta a karomat és a vállamat). A zászló pozícióhoz is megtettük az első alapszintű lépéseket.

Így kell a szeren lógni
A tricepszem és a vállam végképp bedurrant, amikor négykézláb, a karjaimmal lépkedtem alacsony korlátra és vissza, miközben sátor állásban volt a testem, de végül a szőnyegen fejeztem be kúszó-mászó gyakorlatokkal az edzést – na, erre varrj gombot!



Alkati kérdés, vagy csak hiányoztak az alapok? A street workout egy izgalmas sport, ami alapszintű kondíciót és határozott elszántságot igényel. A nyers erő, ez az a szó, ami először eszembe jut erről a sportról, ez nem az én mozgásvilágom.

Ami fontos:

Mindenképpen vigyél kesztyűt! Én az első alkalommal csak az edzés felénél jutottam hozzá, de így is fájt a tenyerem és a rákövetkező edzésen emiatt sokkal gyengébb volt a teljesítményem. Érdemes hosszú ujjú meleg ruhában edzeni, mivel az épületben hűvös van. Ha szeretsz húzódzkodni, saját testsúlyos edzésre vágysz és nem vagy szívbajos a rúdon, akkor neked való ez a sport!

Hol? eXbox élménypark, 1117 Budapest Hunyadi János út 4.
Mennyibe kerül? Az első alkalom ingyenes!

Jegyárak és bérletek:

  • 2000 Ft/alkalom/felnőtt
  • 1800 Ft/ alkalom/18 év alatt
  • 10 alkalmas felnőtt 18000 Ft
  • 10 alkalmas 18 év alatt 16000 Ft
Lehetőség van kombinált jegyek vásárlására is, ami feljogosít a mászófal és a kalandpálya használatára.

További információk és jelentkezés:
privát üzenetben (facebook.com/szarka.akos.workout) vagy e-mail-ben (akos-mlm@hotmail.com)

Mit vigyél? edzőruha és sportcipő, törölköző, víz, kesztyű(!)
Korosztály: 12-50 év

Pontozás
Kínzó faktor: 10/10
Ennyire formál: 9/10
Edző: 10/10
Helyszín: 8/10
Ennyire fáj másnap mindened: 9/10
Férfi/nő arány: 50-50 %

0 megjegyzés :

PARTNEREK: