A capoeira új szintjei - Interjú Mestre Virgulino-val

  • Bejegyezte: Barbara Hámori
  • dátum: csütörtök, január 23, 2014 -
  • 0 megjegyzés
Szenvedélyesen teszi és űzi az élete részévé vált sportot Mestre Virgulino. A brazil capoeira mester elszántságát nem csak nagyszabású tervei és kitartása bizonyítja, de az is, hogy ott él, ahol az edzéseit tartja.


Nyolc évesen kezdted el a capoeirát. Mi az, amit már olyan fiatalon megszerettél benne?

A helyi közösségi házban találkoztam először ezzel a sporttal, egy olyan program keretében, amelynek a fiatalok drogoktól való megóvása volt a célja. Eleinte a szaltók, ugrások és a többi hasonló mozdulatsor miatt kezdtem el, szerettem meg a tengerparti zenével kísért gyakorlásokat a barátaimmal. Ezeket jópofa dolognak tartottam. A harcművészet mélyebb tartalma akkoriban kevésbé érdekelt.

Miben volt más, jobb, mint a többi sport, amit addig kipróbáltál?

Kipróbáltam a ju-jitsut, a boxot és a muay thai-t, de a capoeira a legkomplexebb ezek közül, rengeteg mindent lehet belőle tanulni. A ju-jitsu csak a földharcról, feszítésekről szól, a muay thai pedig egy merev sport, ami nagyon hamar tönkreteszi az embert. Ezt bizonyítja, hogy Thaiföldön a srácok tízéves koruk körül elkezdenek versenyezni és tizenöt évesen visszavonulnak, mert annyira igénybe veszi a térdüket, az ízületeiket. Egy kicsit a boxba is belekóstoltam, hogy teszteljem a reflexeimet, de számomra a capoeira az egyetlen „teljes” harcművészet, mert többről szól, mint a harc. A zene, a hangszerek, a sok barátság, amit ezáltal kötöttem és hogy beutazhattam a világot, az is a capoeirának köszönhető. Ez egy játék, egy külön nyelv, melynek a gyökerei egészen a rabszolgaság koráig nyúlnak vissza. Egyszerűen minden megvan benne, amit kerestem.

Mestre Virgulino

Érdemeid között tudhatod, hogy elérted a harmadik Mestre (mester) fokozatot is. Mi az, ami edzésről edzésre motivál?

Számomra az övek szerzése, vagy az, hogy a legnagyobb mester legyek, már nem cél. Megszereztem az első mesterfokozatot, és ez elég volt számomra. Az emberek mesternek hívnak, birtoklom ezt a címet, innentől nem az a fontos, hogy a másodikat, vagy a harmadikat viselem; mert a tanulás ezzel nem ért véget számomra, sőt, igazán csak most kezdődik!  Az a legfőbb célom, hogy másokat motiváljak. Amikor az emberek azt mondják, hogy jól csinálom amit csinálok, az arra inspirál, hogy még keményebben eddzek. Ott van példaként Mestre João Pequeno, aki 94 évesen hunyt el, két évvel ezelőtt. Fele annyi idős sem vagyok, mint ő és láttam őt élete utolsó napjáig capoeirázni!

Talán az is az elkötelezettségemet bizonyítja, hogy a saját capoeira termemben élek, így nem ritka az sem, hogy ha hajnali háromkor eszembe jut egy új mozdulatsor, akkor nekiállok gyakorolni, azután visszafekszem aludni. Az életem csak erről a sportról szól, ezt csinálom, ehhez értek, és ez az, amit folytatni akarok életem utolsó napjáig.

Vannak persze csalódások is az életben, így például ha egy tehetséges diákba sok időt és energiát fektetek, de ő mégis abbahagyja, akkor szomorú leszek. Igaz, ez csak egy pár napig tart, hiszen mindig van helyette más, akiből még jobbat faraghatok! Céljaim között szerepel a saját oktató DVD-m kiadása és egy találkozó lebonyolítása a világ legjobb capoeira mestereivel Brazíliában a diákjaim számára. Tehát sok még a megvalósításra váró álmom! Nem számít, hogy hányan tartanak velem az úton, hogy hány diákom van, a capoeira mindig velem van és velem lesz.



Több mint 30 éves pályafutásod alatt bejártad a világot, különböző workshop-okat tartottál, tanítottál és 2010 óta saját akadémiád van. Mennyit és milyen irányban fejlődött az elmúlt évtizedekben a capoeira?

A capoeira rengeteget változott, ha Mestre Bimba és Mestre Pastinha élnének, - ők tették le a capoeira alapköveit - nagyon büszkék lennének arra, amit látnának. A nagyközönség számára a 2000-es években lett ismertebb a sport, mivel több hollywood-i filmben is láthatták a technikákat. Ugyanakkor az elmúlt három évtized látványos fejlődése még korántsem ért véget. Manapság nagyon sok a jó harcos, a jó akrobata, egészen lenyűgöző dolgokat csinálnak, épp ezért is nehéz kitűnni a tömegből és nevet szerezni. Az emberek ugyanazokat a mestereket követik mint régebben, manapság nagyon nehéz az övékhez hasonló tiszteletet és megbecsülést kivívni. Emellett folytonos a technikai fejlődés is, sokszor jönnek hozzám emberek, mondván: “Mestre, nagy rajongód, vagyok!” Aztán látom őket játszani a rodában és azt mondom “Nem, én vagyok a Te rajongód!” Őrület, miket csinálnak! A capoeira több, mint 50 országban van már jelen és sok tanár állandóan úton van, hogy segítsék a további terjeszkedést.


Melyik ország viszonyul ehhez a sporthoz a legpozitívabban benyomásaid alapján?

Nagyon sok helyen vannak elszánt capoeiristák, nehéz arra válaszolni, hol szeretik leginkább. A legjobbak Brazíliában élnek, ezt követi az USA és a harmadik helyen áll Európa. Ha a capoerát űzők számát nézzük, abban az oroszok is az élen járnak. Az ottani rendezvényeken nem ritka, hogy kétezer, vagy még több résztvevő gyűlik össze. Rengeteg igazán elszánt diákkal találkoztam ott. Kolumbiát is érdemes felvenni a listára, hiszen ott is nagyon magas a színvonal. Ha találkozol egy kolumbiai capoeiristával, könnyen brazilnak nézheted. Ugyanúgy játszanak a rodában, énekelnek és beszélnek a capoeiráról, mint a brazilok.
A capoeirát mindenki megkedveli, amint kapcsolatba kerül vele. Aki már csinálja két-három éve, biztos, hogy teljesen szerelembe esett ezzel a harcművészettel. Kezdők is nagyon sokszor mondják, hogy soha nem találkoztak még ehhez hasonló érzelmeket hordozó mozgásformával.

Követsz valami edzés előtti vagy utáni tradíciót?

Az egyetlen tradíció a capoeira iskolában csak az, hogy a diákoknak oda kell jönniük hozzám, legalább köszönni vagy beszélgetni pár szót. Nem kell meghajolniuk, vagy földre szállt istenként kezelniük, csupán a minimális tisztelet megadni nekem, az iskola vezetőjének. Ha minden diák odajön köszönni, akkor az egy őrülten jó edzés lesz. Ha az ellenkezője történik, nem garantált a jó hangulatú edzés, mivel mérges leszek.
Hogyha tanítok, az órák tananyagát nem egy nappal vagy egy órával edzés előtt találom ki, hanem menet közben. Ha edzés előtt megkérdeznek, hogy mit fogunk ma tanulni, azt válaszolom, hogy nem tudom. Minden az óra energiáján múlik, azon, hogyan gingáznak a diákok, milyen a tartásuk, milyen a bázisuk.
Persze ezt a módszert nem mindenkinek ajánlom, hiszen eltérőek a tanítási módszerek, és keveseknek van hozzám hasonló rálátása a capoeirára. Amikor az oktatással kapcsolatosan kérnek tőlem tanácsot, azt szoktam javasolni, hogy egyszerre egy dologgal foglalkozzanak. Egy nap egyetlen dolog legyen fókuszban.


Mit üzensz a kezdő capoeirásoknak?

Az üzenetem a türelem! A capoeira gyakorlásához nagyon sok türelemre van szükség, hiszen az alapok elsajátítása 8-10 hónapig is eltarthat. Nem szabad frusztrálttá válniuk, az első évben nem kell arra törekedni, hogy a legjobbak legyenek – csak figyelniük és tanulniuk kell. Amikor valami nem megy, másnap megint meg kell próbálni. Sokaknak elmegy a kedve az elején a capoeirától, mert nem képesek arra, amire egy haladó. Bízniuk kell a tanárukban, koncentrálni és a legjobbat adni képességeikhez mérten. Záró akkordként hadd idézzem iskolám hat alapvető szabályát: tisztelet, rendszer, kemény edzés, alázat, filozófia és hierarchia. Ha a kezdők fejben tartják ezt a hat dolgot, akkor megtanulnak capoeirázni!

0 megjegyzés :

PARTNEREK: