A véletlenül kialakult edzés: Zumba

  • Bejegyezte: Barbara Hámori
  • dátum: hétfő, október 27, 2014 -
  • 0 megjegyzés
Rajt:

A cikk címe nem véletlen, hiszen a történet a ’90-es évekre nyúlik vissza, amikor Kolumbiában Beto Perez táncoktató nem sokkal az órájának kezdete előtt vette észre, hogy elfelejtett zenét vinni magával, így hát rögtönzött, és a nála lévő dalokat használva építette fel aznapi óráját. Különböző latin táncstílusok vegyítésével koreografált órájának pedig hatalmas sikere volt. Röviden, így lett a zumba, amivel kapcsolatban nekem is van egy kis múltam: egy időben otthon nyomtam, később eljárogattam órára is. Bár szerettem az edzőt,az igazat megvallva inkább egy jó buli volt, ahonnan vizesen, mosolyogva jöttem ki, de különösebb változást nem észleltem a testemen.


Impressziók:

A VI. kerületi Fáklya klub elsőre nem teljesen azonosítható. „Nem csak táncteremként funkcionál?” – gondolom magamban. Tini és felnőtt diákok futkároznak az ajtón ki-be, miközben belépek az épületbe, ahol a recepciós segítségét kérem, merre is kell mennem, mire ő elküld az egy emelettel feljebb lévő recepcióshoz, aki eligazít. Az öltöző egy különálló szoba fogasokkal és székekkel öltözőszekrények nincsenek, a mosdó a szint egy másik részén van.

Bemelegítő mozdulatok
Az átöltözést követően, a terembe érve egyből szembetalálkozom a kedves, energiabomba oktatóval, Diával, akivel bemutatkozunk,és kedvesen invitál a terembe. Utólag el kell mondanom, hogy kimondottan jó oktatást kaptunk tőle. Még mindig a teremben vagyok, „rajthoz” állok a pink rucimban és várom, hogy kezdetét vegye a kezdőknek szánt óra. Máris kezdjük egy Happy-vel, azaz Pharrel „támogatásával”a bemelegítést, ami pár percig tart.


Bele is rázódtunk, így az oktatónk felvilágosít minket arról, hogy négy koreográfiát fogunk végigtáncolni olyan módon, hogy ő megmutatja, és mi utánozzuk – ajaj! Annak ellenére, hogy ez kezdő óra, az alaplépések megtanulása mellett,gondolni kell a régebb óta odajárókra is, így nem lesz teljesen amatőr szintű a 60 perc.

Mivel a teremben tükör van előttünk, így ha olykor belenézünk, megelőzhető, hogy neki mambózzunk egymásnak.

Az először általa bemutatott, majd közösen eltáncolt első szám után már nem is tartom olyan nehéznek – a botlábúság még hagyján, de néha egy aerobic lépésben is eltudok veszni.


A jobb-bal oldal összehangolása már egy másik történet. A második koreográfia egy dögös, feneket is rázós szám, amit szintén jól sikerül követnem, ugyanúgy, ahogy a soron következő másik kettőt is…


Pörgés, mozgás és az egy órát levezető pár perces szám után szélnek eresztődünk.

Ez a mozgásforma könnyen megtanulható, olykor erősen csípő - és karrázós. A latin táncformákból átvett és összekapcsolt lépéseken kívül voltitt bumm-bumm is, ami a fenékrázást takarja, az akkor éppen szóló zene ütemére, a korosztály pedig nagyon vegyes!

Ami fontos:

Nincs szájbarágás, csak a mozgás, úgy, ahogy tudod. Mozogj és bulizz latin zenére! Nagyjából ez az óra fő tanulsága nekem. A körbeírást persze lehetne fokozni, de ahány edző annyiféle módszer és mozdulat zajlik le egy edzésen. Ennek a mozgásformának több ága is van, tekintettel az óra erősségére illetve a sportolni vágyó korára - van idősebbek számára is. Még egy zumba szabály, amit megtanultam: mindig bal lábbal kezdjük a lépést – kivéve, amikor nem! :)

Hol? Goldance Tánciskola (több helyszínen is vannak)
Mennyibe kerül? http://goldance.hu/
Mit vigyél? edző ruha, törölköző, víz
Az óra korosztálya: 20-50 év
Férfi/nő arány: 100% nő

Pontozás

Kínzó faktor: 6/10
Ennyire formál: 8/10
Edző: 10/10
Helyszín: 5/10
Ennyire fáj másnap mindened: 6/10

0 megjegyzés :

PARTNEREK: